Hír

Horvátországi napló 5: Krstović visszatért Dunaszerdahelyre

Horvátországi napló 5: Krstović visszatért Dunaszerdahelyre

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 1.2.2023, Nagy Krisztián
article_banner
article_banner

Az umagi edzőtábor hetedik „munkanapja” is mögöttünk van, a Celje felett aratott győzelem után ma egyszer edzett a csapat. Újdonság, hogy a játékoskeret három futballistával szűkült. Horvátországi jelentés, 5. rész.

Kedden ebédidőben kezdődött a DAC második mérkőzése a horvátországi összpontosítás keretén belül, amelyen Kružliak és Szánthó találataival 2:0 arányban legyőztük a szlovén élvonal harmadik helyezettjét. Ma, vagyis szerdán tehát ismét meccsutáni nap volt, amely néhány újdonságot is hozott.

Az első ilyen a napi menetrend volt, mivel az edzői stáb az Umagba való megérkezésünk óta első alkalommal adott délelőttre kimenőt a játékosoknak, egyéni érkezéssel a reggelire. Az elmúlt napoktól eltérően kicsit hamarabb szolgálták fel az ebédet, amelyet a csapat közösen fogyasztott el. Ennek az volt az oka, hogy együttesünk már 14:00 órakor elindult edzeni Porečbe.

Ahogy az a mérkőzéseket követő napon megszokott, a labdarúgók a tegnapi játékperceikhez igazított terhelést kaptak. A pályán 22 futballista, 19 mezőnyjátékos és három kapus gyakorolt. Dominik Veselovský a partvonal mellől figyelte a társakat, ahol egyéni edzésmunkát végzett a fizioterapeuta felügyelete mellett. A Dominik Kružliak, Sebastian Nebyla párosnak ugyanez volt a program, akik tegnap egyedüliekként abszolváltak 90 percet. Mindössze annyi volt a különbség, hogy a Plava Laguna hotelben maradtak az erősítőteremben edzeni.

Közvetlenül a csapat a gyakorlásról való visszatérése után azonban Kruži és Sebo csatlakozott a többiekhez, és a nap regenerációs részét közösen kezdték az Adriai-tengerben, ahol kipróbálták a nagyjából tízfokos víz áldásos hatásait. A hotel wellness részlegében, a masszőr vagy a fizioterapeuta kezei között folytatódó regeneráció már jóval kellemesebb volt. És hosszabb is.

Ha tehát összesen 25 játékost számláltak az eredeti 28 tagú kerethez képest, akkor ez mínusz három főt jelent. És itt jön a következő, sokkal fontosabb hír: Nikola Krstović, Damián Kachút és Riquelme a tegnapi mérkőzést követően hazautazott.

Az ifjú Kachút és a brazil Riquelme csatlakoztak a somorjai farmcsapatunkhoz. „Pénteken egy érdekes mérkőzésen lépnek pályára az élvonalbeli Trencsén ellen. A következő mikrociklusban, az edzőtáborból való hazatérésünk után folytatják a munkát az első csapattal” – magyarázta Adrian Guľa vezetőedző.

Ami Nikola Krstovićot illeti, az ő esetében a sérülés gyanúja szólt közbe. „Nikola már hosszabb ideje jelezte, hogy gondjai vannak a vádliizmával, ezért úgy döntöttünk, hogy alapos kivizsgálásra küldjük. A mai mágneses rezonancia szerencsére semmi komoly dolgot sem fedett fel, ezért bízunk benne, hogy a Dunaszerdahelyre való visszatérésünk után képes lesz fokozatosan bekapcsolódni a teljeskörű edzésfolyamatba” – magyarázta a Fortuna Liga legjóbb góllövője körüli szituációt MUDr. Fegyveres Zsolt csapatorvos.

A klub honlapján kívül kövessék figyelemmel a közösségi hálózatainkat is, ahol további hírekkel szolgálunk az összpontosítás egész menetéről!

article_bannerarticle_banner