Hír

Ismerkedés a grúz fővárossal

Ismerkedés a grúz fővárossal

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 18.7.2018, Kiss Balázs

A szállás elfoglalása után megkezdtük a felkészülést a csütörtöki meccsre.

A landolást követő könnyed uzsonna elfogyasztása után kedden este Marco Rossi legénysége máris megtartotta első edzését, melyet érdekes dallamok kísértek a pálya széléről.

Csapatunk repülőgépe helyi idő szerint délután négy órakor landolt a középkori grúz költő, Sota Rusztaveli nevét viselő nemzetközi repülőtéren, Tbilisziben. A reptéren két kisbusz várt a fiúkra, a helyiek azt mondták, csak így tudják megoldani a transzferünket, mert egy nagy busz nem férne el abban a szűk belvárosi utcában, ahol a szállásunk található. A buszsofőr, akárcsak ha a Liam Neeson-féle Elrabolva c. trilógiából előlépett figura lett volna, de az a mélyen barázdált arc és szigorú tekintet szinte minden helyi férfi fizimiskájára jellemző.

A háromcsillagos Sephia hotelbe az UEFA szigorú előírásai szerint rendőri felvezetéssel érkeztünk meg. A mintegy félórányi út során azonnal megtapasztalhattuk a sajátos közlekedési szabályokat, amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy aki nagyobbat dudál, annak van előnye. Ajánljuk a bennünket követő szurkolóinknak, hogy autóbérlés esetén ne tapasztalatlan sofőrre bízzák az irányítást, és itt a GPS is legfeljebb csak tájékoztató jelleggel ad utasításokat.

Attól azonban senkinek sem kell tartania, hogy ha kifogy a kocsijából az üzemanyag, ne tudná utántölteni. A városban ugyanis nagyjából ötven méterenként áll egy benzinkút. Ahány töltőállomás, annyi kóbor kutya – erre még indulás előtt hívták fel a figyelmünket a Tbiliszit már megjárt otthoniak, s valóban, a belvárosi Ghambashidze utcában is – ahol a hotelünk található – feltűnt már egy megtermett négylábú. Az idegent fürkésző szemeknek azonban az az éles kontraszt a leginkább szembetűnő, amely a tbiliszi épületeket jellemzi: az omladozó, szinte lebontásra ítélt építmények mellett gyönyörű üvegpaloták nyúlnak a magasba. Az épületek homlokzatán még a világmárkák elnevezései is a grúz ábécé betűivel vannak feltüntetve, amely betűtípus megismerésére rövidnek bizonyul az ittlétünk.

A csapat ugyanis egyértelmű céllal érkezett Tbiliszibe, ezért Marco Rossi nem hagyta lazsálni a fiúkat, akiknek az uzsonna elfogyasztása után edzést vezényelt a grúz nemzeti válogatott edzőközpontjában. Az edzőpálya talaja ugyan nem volt kifogástalan, de a pálya szélén megszólaló kabóca- és békakórus hallatára így is remek hangulatban telt az esti felkészülés. A másfél órás izzadást követően gazdag vacsorával vártak bennünket vendéglátóink. Kalmár Zsolt a nutellás palacsinta elfogyasztása után így foglalta össze az első nap történéseit: „Gördülékeny volt az út, gyorsan eltelt az a három és fél óra. A csapat fitt és készen áll a mérkőzésre. A városnak eddig a szebbik és kevésbé szebbik arcát is láttuk, de nem turistáskodni jöttünk ide, hanem, hogy megnyerjük a meccset. Az edzésen kinyomtuk magunkból az utazás fáradalmait, felpörögtünk. Szerdán pihenünk, majd átbeszéljük a taktikát. Fontos, hogy regenerálódjunk, mert tudjuk, hogy nagyon meleg vár ránk, ezért oda kell figyelnünk a megfelelő folyadékbevitelre is, hogy bírjuk a tempót, és meg tudjuk valósítani azt, amit elképzeltünk.”

A meleg időjárás valóban megnehezítheti a dolgunkat, bár a közel 40 fokos hőséget, ahogy azzal otthon ijesztgettek, azért nem haladja meg a hőmérséklet. Így is bízunk benne, hogy sikerrel vesszük a holnapi feladatot, amely előtt ma – helyi idő szerint 21.00-kor – még egy edzés vár ránk. Ezt a gyakorlást már a mérkőzés helyszínén tartja a csapat, az 55 ezer férőhelyes Borisz Paicsadze Dinamo Arenában.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri