Interjú

Kalmár Zsolt: Minden felkészülés nehéz

Kalmár Zsolt: Minden felkészülés nehéz

A-CSAPAT
|
Interjú
| csü 21.1.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„Sok ismerősöm van a győri gárdában, ezért már nagyon várom az egymás elleni mérkőzést.” Csapatkapitányunk a felkészülés eddigi menetéről és a szombati DAC-Győr edzőmeccsről is nyilatkozott honlapunknak.

Eddig műfüvön folytak az edzések, mától viszont már természetes borítású pályán gyakoroltok. Mi a két borítás közötti legnagyobb eltérés és te személy szerint miért kedveled inkább a természetes füvet?
„Nagyon örülünk neki, hogy végre természetes borításon edzhetünk, hiszen műfüvön jóval megterhelőbbek a gyakorlatok. Továbbá az ízületeknek sem tesz jót. Az enyhébb időjárás miatt végre füvön edzhetünk, és ez nagyon fontos, mivel a szezon hátralevő részének a túlnyomó felében ezen a borításon futballozunk majd – természetesen kivéve a Trencsén elleni tavaszi nyitómeccset. Véleményem szerint az arra a találkozóra való felkészülés jegyében elég az utolsó héten műfüvön edzeni, hiszen gyorsan megszokható ez a borítás. Remélhetőleg az időjárás továbbra is kegyes lesz hozzánk, és akkor természetes füvön tudjuk abszolválni a felkészülés elkövetkező három hetét is.”

A jelenlegi a negyedik téli felkészülésed Dunaszerdahelyen, és mind a négyet más vezetőedző irányításával abszolváltad. Az idei a legnehezebb?
„Minden felkészülés nehéz – főleg úgy, hogy több mint egy hónap múlva következik csak az első bajnoki találkozó. Nem szabad elfelejteni, hogy három hét pihenést követően érkezünk vissza, és bár a szünetre is kaptunk egyéni edzéstervet, annak a nehézsége nem összehasonlítható a felkészülés során kapott terheléssel. Ebben a nagyjából négyhetes időszakban napi két edzést abszolválunk, kemény futásokkal. De ez kell is, hogy a sűrű programú szezonban bírjuk végig a terhelést. Ennek a kulcsa a jó felkészülés. Úgy gondolom, hogy a csapat jól teljesít eddig és alázatosan csináljuk, amit kell. Remélhetőleg a bajnokság kezdetére mindenki százszázalékos állapotban lesz. A német stílust követve csak a gyakorlások napi négy órát tartanak.”

Szombaton a Győr ellen következik a második felkészülési találkozónk, amely minden bizonnyal különleges lesz számodra…
„Igen. Örülök, hogy 7-8 év után ismét megmérkőzhetek a nevelőklubommal – még ha csak barátságos találkozón is. Mindig jóérzéssel tölt el, ha egykori csapatom ellen léphetek pályára. Remélhetőleg jó mérkőzést játszik majd a két gárda és győzelemmel vonulhatunk le a pályáról.”

Van valaki, aki miatt kimondottan várod az összecsapást?
„Nagyon sok ismerősöm van a győri gárdában, például Lipták Zoli, Vankó Imi vagy Priskin Tamás, akivel a válogatottban is együtt futballoztunk, de többen vannak olyanok is, akikkel egy kollégiumban laktunk, illetve csapattársak is voltunk. Örülök a velük való találkozásnak. Az edzői stábban is vannak ismerősök, hiszen például a vezetőedző, Csató Sanyi bácsi az 1995-ös születésűek korosztályos együttesében volt a mesterem. Szünetben szoktam vele lábteniszezni is. Jó a kapcsolatom a győri klubban dolgozókkal, ezért már nagyon várom a mérkőzést.”

article_bannerarticle_banner