Interjú

Kalmár Zsolt: Örülök, hogy újra a legjobbak között vagyok

Kalmár Zsolt: Örülök, hogy újra a legjobbak között vagyok

A-CSAPAT
|
Interjú
| pé 17.7.2020, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A magyar válogatott középpályása lett csapatunk legjobb góllövője a 2019/20-as idényben, és sorozatban második éven került be a Fortuna Liga álomtizenegyébe.

Csapatkapitányként hogyan értékeled a szezont?
„Voltak jobb és rosszabb meccseink, de mindent egybevetve nem úgy sikerült ez az idény, ahogy szerettük volna. Az indulás előtt komoly célokat tűztünk ki magunk elé, harcban akartunk lenni a bajnoki címért, a kupában pedig be szerettünk volna jutni a döntőbe. Egyiket sem sikerült elérni, így nem értékelhetem túl pozitívan az idényt, hiszen vagyunk már olyan erősek, hogy képesek legyünk trófeákat nyerni. Az év elején volt egy kisebb kisiklásunk, több meccset sem tudtunk megnyerni, így leszakadtunk az élbolytól. Remélem, hogy a következő évadra ugyanilyen célokat tűzünk ki és el is fogjuk tudni érni azokat, hiszen már nagyon szeretnék egy kupát nyerni a DAC-cal.”

Két súlyos sérülés miatt voltál kénytelen kihagyni az idény jelentős részét, így a tizenhat mérkőzésen lőtt kilenc gólod és két gólpasszod kimondottan jó statisztikán mondható…
„Nem volt egy könnyű szezonom, két súlyos sérülést is elszenvedtem, de szerencsére mindkettőből képes voltam gyorsan felépülni, sokkal erősebben tértem vissza. Gólszerzés szempontjából ez volt pályafutásom legsikeresebb idénye, de kicsit mérges vagyok magamra, mert szinte az összes mérkőzésen volt további két-három olyan lehetőségem, amit gólra kellett volna váltanom, így akár 15-20 találat is állhatna a nevem mellett. A befejezéseket nekem is gyakorolnom kell, és ha kicsit pontosabban célzok, akkor talán én kaptam volna az idei szezon gólkirályi címét. Mindig van hova fejlődni, és remélhetőleg a következő idényben még eredményesebb leszek.”

A sok kihagyásod ellenére sorozatban másodszor választottak be a szezon legjobb tizenegyébe. Hogyan tekintesz erre?
„Örülök, hogy újra a legjobbak között vagyok. Amikor játszottam, igyekeztem mindent kihozni magamból. Remélhetőleg jövőre is tagja lehetek ennek az illusztris társaságnak.”

A harmadik idényedet fejezted be Dunaszerdahelyen, a csapat mindegyik alkalommal az első háromban végzett. A tizenegyesek értékesítésén kívül min kell még javítanunk ahhoz, hogy még merészebb céljaink lehessenek?
„Ha jól emlékszem, pályafutásom első elhibázott büntetője volt a rózsahegyi – megesik az ilyen, a kapus tudta, hova lövöm. Fiatal csapat vagyunk, 25 évemmel én vagyok a harmadik legidősebb. Meccsről meccsre tapasztaltabbak vagyunk. A mostani idényben is volt több olyan összecsapásunk, ahol győznünk kellett volna, de pontot, pontokat vesztettünk. A rangadókon általában sikeresek vagyunk. Viszont, ha egy kisebb csapat otthonában lépünk pályára, akkor nem ritkán megszenvedünk velük. Ilyenkor lenne nagyon fontos egy olyan játékos jelenléte, mint amilyen Šporar volt a Slovannál, aki ezekben a helyzetekben a góljaival átlendítette a csapatot a holtpontokon. Remélhetőleg a következő szezonra javítunk ezen, hiszen az ilyen dolgokon múlhat a bajnoki cím sorsa.”

Csapatkapitányként hányas érdemjeggyel osztályoznád a gárda szezonbeli teljesítményét?
„Hármast adnék.”

A csapat egyhetes nyári szünetét tölti, majd vasárnap kezdődik a felkészülés. Hogyan telik a pihenőheted?
„Bár nem túl hosszú a szünet, a vírus miatt volt két és fél hónap pihenőnk. Családommal négy napra ellátogattunk a Balatonhoz. Jó érzés végre velük lenni, hiszen az elmúlt két hónapban nem sok időt töltöttem otthon. A családnak szentelem ezt a hetet. Természetesen minden napra kaptunk egyéni edzésprogramot, melyben kis futás, erősítés szerepel. Ezt becsülettel végig fogjuk csinálni, nem akar senki sem teljesen leállni, hiszen hamarosan indul az új idény, benne az Európa-liga előselejtezőjével.”

Már a TOP 10-ben

Kalmár Zsolt három dunaszerdahelyi idénye során 70 alkalommal lépett pályára a Fortuna Ligában és 22 gólt lőtt. Ezzel már a klub élvonalbeli történelmének 9. legjobb góllövője. Ha pedig így tudja folytatni, a következő idényben akár a TOP 5-be is bekerülhet.

A DAC legjobb élvonalbeli góllövői:
1. Pavol Diňa – 49 gól
2. Radványi Miklós – 40 gól
3. Rudolf Pavlík – 37 gól
4. Erik Pačinda – 32 gól
5. Vida Kristopher – 29 gól
6-7. Tibor Mičinec és Simon Gyula – 28-28 gól
8. Fieber Péter – 23 gól
9. Kalmár Zsolt – 22 gól
10. Szarka Ákos – 21 gól

article_bannerarticle_banner