Hír

Két pontot hagytunk Aranyosmaróton

Két pontot hagytunk Aranyosmaróton

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 19.5.2015, Wimmer Gábor
article_banner
article_banner

Gólnélküli döntetlen született a ViOn stadionjában, bár a mérkőzés nagy részében fölényben játszott a DAC, de a helyzeteket ezúttal sem sikerült kihasználni.

A mérkőzés előtt néma csenddel vett tiszteletet a stadion a tragikusan elhunyt fiatal DAC-játékos, Érsek Zsolt emlékére, játékosaink pedig fekete karszalaggal léptek pályára. Óvatosan kezdtek a csapatok, de a DAC lényegesen többet birtokolta a labdát. Az első helyzetre nem egész negyed órát kellett várni, ám Krišto fejese elkerülte a kaput. A 23. percben egy veszélyes kontratámadás végén Mikinič beadása hosszúra sikeredett. Nem sokra rá Szarka találta magát egyedül a kapussal szemben, de helyezett lövéséből hiányzott az erő, így nem okozott nagyobb gondot Kováčnak. Fél óra játékidő után Brašeň továbbított Szarkához, ám a lövés pillanata előtt felszabadítottak a hazaiak. A 35. percben Štepanovský passzolt Brašeňhoz a tizenhatoson belül, ő pedig nem tudta bevenni a hosszú sarkot, később Szarka szintén mellé célzott. A félidő hátralevő része nagyobb helyzetet nem hozott, így gólnélküli állással mentek pihenőre a csapatok.

A fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltunk, szinte a teljes második félidő a hazaiak térfelén zajlott, de az első helyzet mégis a ViOn előtt adódott - Mazan küzdötte be magát a tizenhatosunkba, de lövése nem találta el kapunkat. Az 51. percben Michalík távoli lövését Kováč bravúrosan tornázta ki a jobb felső sarokból. Az 58. perben Štepanovský cselezte be magát a tizenhatosba, majd lövése után ismét nagyot védett a hazai hálóőr. A 74. percben ideális helyről, a tizenhatos vonaláról végezhettünk szabadrúgást, de Straka a léc fölé célzott. Öt perc múlva Štepanovský kapu elé belőtt labdája után Vrablec kis híján öngólt vétett. A 82. percben Brašeň bombája pár centivel a bal kapufa mellett suhant el. Három percre rá a frissen beállt Cebara lövését védte reflexszerűen Polaček. A meccslabdát Černák hagyta ki a mérkőzés utolsó perceiben, miután az ötös sarkánál Kováč zárta a szöget.   

A mérkőzésen megállás nélkül hajtotta előre csapatunkat a hetven DAC-szurkoló, nélkülük csend honolt volna az aranyosmaróti lelátókon. Legközelebb Zólyombrézó lát minket vendégül e hét szombaton (máj. 23.) a Fortuna Liga 32. fordulójában, a mérkőzést Breznóbányán rendezik.

Edzői értékelés:

Tomislav Maric, DAC: „Nem számítottunk könnyű mérkőzésre. Nehezen vettük fel a ritmust az első félidőben. A második félidő már jobb volt, több helyzetet is kidolgoztunk, de nem sikerült megkönnyítenünk a dolgunkat egy szerzett góllal. Nem született gól, egy pontot szereztünk, pedig hármat szerettünk volna.”

Branislav Mráz, ViOn: „A zólyombrézói összecsapás után újabb pontokat akartunk volna szerezni. Hiányzott belőlünk a frissesség, de a játékosaink nagyot küzdöttek a döntetlenért. Megváltozott védelemmel játszottunk, ami Szarka ellen nem volt egyszerű, előrefele viszont gyengén játszottunk. Szeretnénk még néhány pontot zsebelni a szezon hátralevő részében, hogy jó érzésünk legyen az elvégzett munka után.“

article_bannerarticle_banner