Hír

Kontár Zoltán Gyirmóton folytatja

Kontár Zoltán Gyirmóton folytatja

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 22.6.2018, Nagy Krisztián

A 24 éves középpályás szerződése lejárta után igazolt az NBII-es együtteshez.

Kontár Zoltán két év után távozik a DAC-ból. A védekező középpályás 2016 augusztusában érkezett hozzánk Szenicéről. Az elmúlt két szezon során tizenhat bajnokin lépett pályára, egy gólt lőtt. A 2017/18-as idényben mindössze három alkalommal kapott bizalmat Marco Rossi vezetőedzőtől. Szerződése június 30-cal lejár, a jövőjét pedig a magyar NBII-ben szereplő Gyirmóttal kötötte össze. Új csapatában egy másik volt DAC-játékossal, Dominik Sandallal is találkozik.

„Az egész csapatomnak, a nézőknek és a klubnak is szeretném megköszönni az itt töltött két szezont. Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem annak, amit közösen elértünk. A klubtól szép emlékekkel, jóban távozok, és további sok sikert kívánok a srácoknak. Remélem, hogy még találkozunk a jövőben. Én mindig örömmel jövök majd a stadionba megnézni a volt csapattársaimat” - nyilatkozta honlapunknak a játékos.

Zoli, mi is köszönjük a sok feledhetetlen pillanatot, beleértve a győztes meccsek utáni ünnepléseket és sok sikert az új állomáshelyen!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri