Hír

Vida Kristopher: Jó mérkőzésre van kilátás

Vida Kristopher: Jó mérkőzésre van kilátás

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 23.8.2018, Nagy Krisztián

„Remélhetőleg csak úgy lesz gólgazdag, hogy mi szerezzük a találatokat” – mondja a DAC magyar szélsője.

Két éve, a Zsolna elleni idegenbeli mérkőzésen egy parádés góllal mutatkozott be a DAC-ban. Azóta rengeteg minden megváltozott. „Repül az idő. Szeretek a Zsolna ellen futballozni, hiszen jó focit játszanak. Talán kényelmesebb egy ilyen csapat ellen pályára lépni, mint egy olyan ellen, amely beáll védekezni a kapuja elé. Már várjuk a hétvégi összecsapást” – mondja Vida Kristopher, aki 2016 nyarán a holland élvonalból igazolt a Csallóközbe. Az említett zsolnai találata lett 2016 júliusában a Hónap gólja.

A Zsolna kedden egy bepótolt találkozón legyőzte idegenben a Nagymihályt, így ugyanaz a helyzet, mint két hete a Rózsahegy ellen: ismét a harmadik helyezettet fogadjuk… „Igen, ők is elkezdték gyűjteni a pontokat. A helyezésen semmi sem múlik, hiszen ugyanúgy meg kellene verni őket akkor is, ha például a tizedik helyen állnának. Mindenképpen a három pont megszerzése a célunk. Arra kell összpontosítanunk, hogy még jobban összerakjuk a védekezésünket a csatároktól kezdve, a középpályásokon át egészen a védőkig, mert elég sok gólt kapunk. Azt nem lehet mondani, hogy nem találunk be sokszor, hiszen mérkőzésenként két-három gólt is szerzünk, de a bekapott gólok számát csökkentenünk kell” – tekint előre a 23 éves szélső, majd hozzáteszi: „Egy jó mérkőzésre van kilátás, amely remélhetőleg csak úgy lesz gólgazdag, hogy mi szerezzük a találatokat. Bízom benne, hogy ismét megtelnek a lelátók, hiszen senki sem hagyhatja ki a stadionban tapasztalt, szokásos fantasztikus hangulatot” – invitálja szurkolóinkat a szombaton 16:45-kor kezdődő bajnokira az idényben eddig háromgólos Vida Kristopher.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri