Hír

źubomír Šatka nem tart a rá nehezedő nagyobb nyomástól

źubomír Šatka nem tart a rá nehezedő nagyobb nyomástól

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 11.9.2018, Nagy Krisztián

A Nemzetek Ligájának vasárnapi, Ukrajna-Szlovákia összecsapásán a DAC hátvédje képviselte egyedül a Fortuna Ligát, és a teljesítményével az élbajnokságokban szereplő játékosokkal is felvehette a versenyt!

Négy felkészülési találkozó után az ukrajnai volt az első tétmeccsed a szlovák válogatott színeiben. Meglepett, hogy Kozák szövetségi kapitány bizalmat szavazott neked?

„A Dánia elleni összecsapást követően azt gondoltam, hogy nem lépek pályára Ukrajnában, de a mérkőzés utáni edzésen odajött hozzám a szövetségi kapitány, és megkérdezte, hogyan érezném magam a védelem jobb oldalán. Kozák úr jól tudta, hogy a huszonegy éven alatti válogatottban azon a poszton szerepeltem. Azt válaszoltam, hogy ott is megállom a helyem. Váratlanul ért, de végig bíztam magamban és nagyon örülök annak, hogy a kezdőcsapatban kaptam helyet.”

Legutóbb több mint egy éve, a 21 éven alattiak Európa-bajnokságán láthattunk téged a jobbhátvéd posztján. Nálunk is ott lesz ezentúl a helyed?

„Remélem, hogy nem, hiszen középső védő vagyok. Természetesen, ha kell, akkor jobbhátvédként is képes vagyok helytállni. Jól éreztem magam, bár az elején kicsit ideges voltam, ám a himnuszok alatt már megnyugodtam. Kár, hogy a döntetlenszagú meccset végül egy balszerencsés büntetővel veszítettük el.”

Szokatlan pozíció és ellened Kelet-Európa egyik legjobb szélsője, Konoplyanka. Nem egy egyszerű feladat…

„Nos, tényleg nem volt egyszerű dolgom. Az első párharcunkat ő nyerte, ezt követően pedig igyekeztem szorosan fogni őt, hogy ne vezethesse lendületből rám a labdát. Láttam már őt játszani, így tudtam, hogy remek futballista, aki kiválóan cselez. Úgy vélem, egészen jól teljesítettem, hiszen nem igazán volt veszélyes megmozdulása.”

Térjünk át a bajnokságra. Három nap pihenő után ma ismét összejött a csapat, és elkezdte a Fortuna Liga szombati rangadójára való felkészülést. Mit vársz a Slovan elleni idegenbeli összecsapástól?

„Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen az ellenfél hozzánk hasonlóan veretlen még. Azt mondják a pozsonyiakról, hogy övék a liga legjobb és legszélesebb játékoskerete, de szerintem már mi is megmutattuk a tudásunk. A legutóbbi, Pozsonyban elszenvedett vereségünk alkalmával is nagyon jól futballoztunk és nyerhettünk volna. Bízom benne, hogy ezúttal is jó teljesítményt nyújtunk majd és pontokkal térünk haza.”

Mivel lehetünk sikeresek a Slovan ellen?

„A védekezésben egységesnek kell lennünk és el kell kerülnünk a felesleges hibákat. Jól kell őriznünk szélsőiket, hiszen ezeken a posztokon tényleg nagyon veszélyes labdarúgóik vannak.”

Legalább egy dologban a Slovan előtt járunk – Ukrajna ellen te képviselted egyedül a Fortuna Ligát. Nem tartasz a rád nehezedő nagyobb nyomástól?

„Nem hiszem. Mindig megpróbálok száz százalékot nyújtani, ezen a téren semmi sem változott. Továbbra is igyekezni fogok a lehető legjobb teljesítménnyel előrukkolni.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri