Hír

Marko Divković: Mindig teljes erőbedobással

Marko Divković: Mindig teljes erőbedobással

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 3.5.2019, Nagy Krisztián

Horvát támadónk lett a DAC legfiatalabb olyan játékosa, aki elérte az 50 bajnoki mérkőzést.

A szerdai Slovnaft Cup-döntő helyszíne Nyitra volt, ahol a drámai végjátékot követően a Nagyszombat emelhette magasba a serleget. A rendes játékidő, majd a hosszabbítás után is 3:3 volt az állás, a tizenegyespárbajt követően pedig a Spartak örülhetett. „Láttam a döntőt, igazán jó mérkőzés volt. A Nagyszombat jól kezdett, de a Zsolna nem adta fel, és 0:3-as állásról is vissza tudott jönni a mérkőzésbe” – nyilatkozta a kupadöntővel kapcsolatban Marko Divković, csapatunk 19 éves csatára.

A zsolnaiak korábban kijelentették, a vasárnapi összecsapásra csak saját nevelésű játékosokkal lépnek majd pályára. „Ugyanúgy készülünk erre a mérkőzésre, mint bármely másikra. Nem arra fókuszálunk, ki fog játszani az ellenfélnél, hanem a saját játékunkra, s arra, hogy százszázalékos teljesítményt nyújtsunk és nyerni tudjunk” – állítja a fiatal horvát futballista.

Divković számára a Zsolna különleges ellenfél, hiszen 2017 augusztusában épp ellenük szerezte az első sárga-kék bajnoki gólját. Röviddel pályára lépése után állította be a 4:2-es végeredményt. „Fantasztikus emlék, hiszen ez volt karrierem első profi találata. Remélem, vasárnap is sikerül gólt szereznem ellenük.”

A vinkovcei születésű játékos múlt héten, a Slovan ellen játszotta 50. bajnokiját színeinkben. Ezzel klubunk történetének legfiatalabb olyan játékosa lett, akinek sikerült elérni ezt a számot. „Remek érzés, nagyon örülök, s remélem, még nagyon sok mérkőzés és gól vár rám ebben a csapatban. A legemlékezetesebb találkozó számomra talán a tavaly őszi, Nagyszombat elleni, amelyen két gólt szereztem, de minden mérkőzésen igyekszem a legjobbat nyújtani.”

A szezon végéig már csak négy mérkőzésünk maradt hátra – a második helyen kilencpontos előnyünk van, éppen vasárnapi ellenfelünkkel szemben. „Megterhelő program és nehéz mérkőzések várnak ránk, de reméljük, mindet meg tudjuk nyerni. Most még csak a Zsolnára koncentrálunk, mert ha sikerrel járunk, már biztosan a második helyen végzünk. Minden hátralévő mérkőzésen teljes erőbedobással harcolunk majd” – ígéri Divković, aki eddig nyolc gólt szerzett a szlovák élvonalban.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri