Hír

Martin Jedlička: Felejthetetlen érzések

Martin Jedlička: Felejthetetlen érzések

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 7.8.2018, Nagy Krisztián

Macej sérülése miatt vasárnap Martin Jedlička volt a csapatunk egyes számú játékosa, aki az élvonalbeli bemutatkozása során tényleg egyesre vizsgázott!

Már két nappal a mérkőzés előtt tudta, hogy Nyitrán ő védi majd a DAC kapuját. „Pao Macej csütörtökön megsérült, így már pénteken tudtam, hogy én kezdek. A meccs előtt kicsit ideges voltam, de a srácok segítettek, és végül minden remek lett,” árulta el a tavalyi U19-es Európa-bajnokság bronzérmese.

A szójátékkal élve: Jedlička lett a „jednička”, vagyis az egyes. A zoboraljai összecsapás volt pályafutása legelső tétmérkőzése a felnőttek közt. Bemutatkozása a csapat és az ő számára is kiválóan sikerült! „Nehéz találkozó volt. Teltház előtt léptünk pályára, ráadásul tudtuk, hogy a DAC immár hosszabb ideje nem tért haza három ponttal Nyitráról. Végre sikerült megtörnünk ezt a rossz sorozatot, örülünk a győzelemnek. Tényleg élveztem a mérkőzést és sohasem felejtem el a lefújás utáni remek érzéseket.”

Bemutatkozása során annak ellenére kapott két hasonló gólt, hogy addig nem igazán izzadt meg a kapuban. „Mindkétszer a rövid kapufához rúgták a szöglelet a hazaiak, ahol elvesztettük a párharcokat, és a nyitrai játékos maga fejelhetett kapura. Nagy kár érte, ezen a téren még dolgoznunk kell,” állítja a příbrami labdarúgás 20 éves neveltje, aki az év elején a Mladá Boleslav együttesétől érkezett Dunaszerdahelyre.

Az utolsó tíz percben több parádét is bemutatott, ám a legnehezebbnek az első félidő végi, Fábry messzi lövésnél bemutatott védését tartja. „A labda úszott a levegőben, ám szerencsére a lövés közel hozzám érkezett.”

Mivel Macej sérülés miatt még néhány napig harcképtelen lesz, valószínűleg a holnapi, Puhó elleni idegenbeli kupameccsen is Jedlička áll majd a DAC kapujában. „A feladat egyértelmű: jól felkészülni, nem alábecsülni az ellenfelet és továbbjutni,” jelentette ki a tehetséges hálóőr, aki a jelenlegi szezon végéig marad kölcsönben Dunaszerdahelyen. Jó hír viszont, hogy a DAC jövő nyáron érvényesítheti a Jedličkára vonatkozó vásárlási opcióját.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri