„Őszintén szólva, nem értem, hogyan nem tudtam a kapuba találni.” A DAC támadója elnézést kért az egykori klubja ellen kihagyott ziccere miatt. Bízik benne, hogy a csapat javulásra használja ki a Kassa elleni összecsapás elhalasztását. A DAC-Nagymihály (1:1) találkozó után Matej Trusával beszélgettünk.
Maťo, hogyan láttad a Nagymihály elleni találkozót?
„A Nagymihálynak lényegében egyetlen helyzete volt, amelyből be is találtak, míg mi alaposan megszenvedtünk a gólért. Három pontot szerettünk volna szerezni, de ez nem sikerült.”
Az első félidő végén nagy lehetőség adódott előtted, mi történt abban a szituációban?
„Őszintén szólva, nem értem, hogyan nem tudtam a kapuba találni. Ilyen helyzetet egyszerűen be kell lőnöm. Főleg a csapattársaim miatt sajnálom ezt, akik az egész mérkőzésen küzdöttek. Ezúton szeretnék elnézést kérni tőlük.”
A támadásban gyakran változtattátok a pozícióitokat. Hogyan tekintesz erre a variabilitásra?
„Mindenképpen pozitívumként tekintek rá. A támadásban való variabilitásunk veszélyes az ellenfelekre nézve, főleg, ha mindegyikünk képes alkalmazkodni az adott pozícióhoz. Képesek vagyunk ’elfedni” egymást ezeken a posztokon, ami gondokat okozhat az ellenfeleknek.”
Immár három éve távoztál Nagymihályról. Még mindig különlegesek számodra az anyaegyesületed elleni összecsapások?
„A Nagymihály elleni mindegyik meccs speciális számomra, még ha nem is maradt már sok olyan futballista, akikkel együtt szerepeltem. Viszont továbbra is nagyon tisztelem a nevelőklubomat és Šoltis vezetőedzőt is, aki első alkalommal adott lehetőséget az A-csapatban.”
A legközelebbi bajnoki találkozónkat elhalasztották, így nem a hétvégén utazunk Kassára…
„Igen, egy héttel több áll a rendelkezésünkre a felkészülésre és a hazai döntetlen kijavítására. A helyzet adott, a mérkőzés elhalasztására nem vagyunk befolyással. Természetesen másképpen képzeltük el az idénykezdetet, de a döntetlen sem katasztrofális eredmény. Rá kell kapcsolnunk, tanulnunk a szombatiból és dolgozni tovább.”
A szezon első összecsapására négyezer néző látogatott ki, akik nagyon jó hangulatot teremtettek.
„Minden egyes szurkolóért hálás vagyok, aki kilátogatott támogatni minket. Tisztában vagyok vele, hogy a drukkerek győzelmeket és sikereket akarnak. Azért jöttek, hogy a mi győzelmünknek lehessenek a szemtanúi, de sajnos nem tudtuk ezt megadni nekik. Bízom benne, hogy legközelebb már örömet okozunk nekik.”