Interjú

Milan Dimun: Keveselljük az egy pontot

Milan Dimun: Keveselljük az egy pontot

A-CSAPAT
|
Interjú
| va 15.8.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A Szenice-DAC (1:1) bajnoki mérkőzést középpályásunk, Milan Dimun értékeli, akinek ez volt a bemutatkozása színeinkben.

„Kár ezért a mérkőzésért. Azt gondolom, hogy fölényben játszottunk, de nem sikerült kihasználnunk a lehetőségeinket. Legalább az egyenlítő találatnak örülhetünk. Bízom benne, hogy a következő találkozón már sikerrel járunk és egy jó sorozatot indítunk, amelynek köszönhetően a tabellán is feljebb lépünk. Természetesen a mutatott teljesítményünk után keveselljük az egy pontot, de remélhetőleg végre már elkezdünk győzni. Szerintem nem futballozunk rosszul, csak a befejező fázisban hiányzik az összpontosítás. Dolgozunk ezen, ami remélhetőleg már a következő összecsapáson látható lesz. A futball lényege a gól és bízom benne, hogy megtörjük a rossz sorozatot, és elkezdjük a győzelmek gyűjtését” – nyilatkozta a tegnapi Szenice-DAC (1:1) bajnoki találkozót követően Milan Dimun, csapatunk legújabb szerzeménye, akinek ez volt az első rajtja színeinkben. „A bemutatkozásom nehéz volt, hiszen nagy hőségben kellett játszanunk. Igyekeztem egyszerű megoldásokat választani – remélhetőleg nem okoztam csalódást az edzőnek a teljesítményemmel. Igyekezni fogok a lehető legjobb teljesítménnyel segíteni a DAC-ot a sikerek elérésében. Kár a mérkőzés végén kihagyott helyzetemért. Igyekeztem eltalálni a kaput, lefelé nyomtam a labdát, de sajnos lepattintottam a földre, és a kapu fölött hagyta el a játékteret. Sajnálom, de egyúttal bízom abban, hogy a saját és a csapat befejezése is feljavul, és elkezdjük a pontok gyűjtését.”

article_bannerarticle_banner