Interjú

Milan Dimun és Erik Pačinda a Kassa elleni felkészülési találkozóról

Milan Dimun és Erik Pačinda a Kassa elleni felkészülési találkozóról

A-CSAPAT
|
Interjú
| va 22.1.2023, Nagy Krisztián, foto: Cséfalvay Á.András, Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

A kassai születésű Milan Dimun első alkalommal lépett pályára szülővárosa ellen, a DAC egykori csapatkapitánya, Erik Pačinda pedig hosszabb idő után tért vissza Dunaszerdahelyre. A tegnapi felkészülési mérkőzés után mindkettejüket megszólítottuk.

Milan Dimun Kassán látta meg a napvilágot és a helyi MFK neveltje volt, amelynek színeiben pályafutása első 15 bajnoki pályára lépését gyűjtötte. A lengyel Cracovia Krakkónál eltöltött öt éve után 2021 nyarán érkezett a Csallóközbe. Tegnap első alkalommal lépett pályára szülővárosa együttese ellen. „Eddig még sohasem játszottam a nevelőklubom ellen, de nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy a Kassa lesz az ellenfél. Volt egy plusz motivációm, hiszen sok srácot ismerek onnan, még ha komoly változások is mentek végbe náluk. Úgy gondolom, nem nyújtottak rossz teljesítményt a vendégek, bízom benne, hogy sikerül feljutniuk a Fortuna Ligába. Az élvonalba tartoznak és remélhetőleg stabil résztvevői lesznek a legjobbak mezőnyének” – mondta a 26 éves középpályás, aki a DAC-Kassa (2:1) felkészülési mérkőzés első félidejét töltötte a pályán.

A meccse menetéről így vélekedett: „Jól kezdtük az összecsapást, igyekeztünk kombinálni, ami ment is. Voltak rosszabb szakaszaink, de több volt a jó. Sok helyzetet dolgoztunk ki, kár, hogy csak két gólt lőttünk, de a 2:1-es eredmény is jó. Lehet rá építeni, de azt is tudjuk, miben kell még fejlődnünk. Bízom benne, hogy továbbra is ezen az úton haladunk tovább és nemcsak a felkészülés folyamán jönnek majd a győzelmek, hanem a bajnokságban is.”

Az FC Kassa 33 esztendős csapatkapitánya, Erik Pačinda is a kelet-szlovákiai nagyváros szülötte. 2015 és 2018 között 93 élvonalbeli összecsapáson viselte a DAC mezét, ezeken 32 gólt szerzett. Ezzel a terméssel a klubtörténet legsikeresebb góllövői között az 5. helyen áll. „Tisztában voltunk vele, hogy nehéz meccs vár ránk. Folyik a felkészülés, de én és a többi játékos is örült a DAC elleni találkozónak, mivel egy élvonalbeli csapatról van szó, fantasztikus akadémiával. Főleg az első félidőben volt színvonalas a mérkőzés, alaposan kifutottuk magunkat, voltak lehetőségeink. Talán jobb eredményt is elérhettünk volna, de nem baj, még a felkészülési időszak zajlik. Szívesen járok Dunaszerdahelyre, szép meccs volt ez számomra. Kár, hogy a rossz idő miatt nem jött ki még több szurkoló, lehetőségem volt elbeszélgetni az edzővel, a srácokkal és a klubban dolgozókkal. Kellemes volt.”

article_bannerarticle_banner