Hír

Milan Šimčák az első nyári igazolásunk

Milan Šimčák az első nyári igazolásunk

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 12.6.2018, Nagy Krisztián

A nagymihályi Milan Šimčák lett a DAC első érkezője a nyári átigazolási időszakban. A huszonkét éves balhátvéd három évre kötelezte el magát Dunaszerdahelyre.

A Kassán született játékos (1995. augusztus 23.) az ottani KAC Jednota klubjában nevelkedett. Ifjúsági labdarúgóként Nagymihályba került, ahol fokozatosan a felnőttcsapatig küzdötte fel magát. 2015 tavaszán segített a zemplénieknek feljutni az élvonalba, és azóta, az első ligában eltöltött három szezon alatt 72 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 4 találatot és 4 gólpasszt jegyzett. 2016 tavaszán a nagymihályiak akkori tartalékcsapatában, a második vonalban szereplő kassai Lokomotívában szerepelt.

„Milan hosszabb ideje nyújtott remek teljesítményt a Nagymihály színeiben, és bátran mondhatom, hogy a posztján a Fortuna Liga legjobbjai közé tartozott. Még mindig nagyon fiatal, ám ennek ellenére már rengeteg tapasztalatra tett szert a szlovák élvonalban, ami mindig fontos egy, a csapathoz érkező új játékosnál. Ezúton szeretném üdvözölni Milant a klubunkban, és örülünk az együttműködésnek,” mondta Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Milan Šimčák bal oldali védőként, esetleg középső védőként is bevethető, ám már középpályásként is szerepelt. A Fortuna Liga elmúlt idényében a saját posztján a legjobbak közé tartozott, ráadásul nagyon erős karaktert mutatott. A 176 centiméter magas labdarúgó előnyei közé tartozik a gyorsaság, a küzdőszellem és a taktikai fegyelmezettség is, ráadásul az egy egy elleni szituációkban is remek. A szurkolók körében a hosszú bedobásairól is ismertté vált.

Šimčák három évre érkezik Dunaszerdahelyre, a 2020/21-es szezon végéig kötelezte el magát. Szerződése a sikeres egészségügyi vizsgálatok után lép érvénybe. „Nagyon várom az új kihívást. Az, hogy a DAC mezét viselhetem, pályafutásom eddigi legjobb lépése. A dunaszerdahelyi klub ez egyik legjobb Szlovákiában. Már nagyon várom, hogy megmutathassam magam,” jelentette ki csapatunk friss szerzeménye.   

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri