Hír

Milan Šimčák lába gipszben

Milan Šimčák lába gipszben

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 11.2.2020, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

Az első prognózis három hónap kihagyásról szól.

Milan Šimčák, a DAC huszonnégy éves balhátvédje kihagyja a tavaszi szezon nagyobb részét. A Kassáról származó és egykori nagymihályi futballista még Törökországban szenvedett sérülést és a tegnapi mágneses rezonanciás kivizsgálás kimutatta, hogy a jobb bokájában elszakadtak a szalagok. Miňo lábát az elkövetkező négy hétben gipsz „díszíti” majd, ezt követően pedig egy nagyjából hasonlóan hosszú rehabilitáció vár rá a fizioterapeuták felügyelete mellett, és csak ezután kapcsolódhat be ismét a csapat edzésfolyamatába.

„A Crvena zvezda elleni mérkőzést követő edzésen kispályás játékokat gyakoroltunk. Helyben megfordultam és akkor valami elpattant, tehát külső beavatkozás nélkül sérültem meg. Az edzést még befejeztem, aznap semmi fájdalmat sem éreztem, de másnap reggel nem tudtam lábra állni. A következő két nap edzéseit ki is hagytam, tegnap pedig mágneses rezonanciás kivizsgáláson vettem részt. Ez kimutatta, hogy négy szalagból kettő teljesen, egy pedig részlegesen elszakadt. Ez pályafutásom második legsúlyosabb sérülése a 2014-es bokatörésem után. Bízom benne, hogy gyorsan felépülök és ennek nem lesz jövőbeli kihatása” – írta körül a problémáit gyors gyógyulást kívánva Milan Šimčák.

article_bannerarticle_banner