Interjú

Miroslav Káčer: Jobbak akartunk lenni, ami sikerült is

Miroslav Káčer: Jobbak akartunk lenni, ami sikerült is

A-CSAPAT
|
Interjú
| szo 5.11.2022, Nagy Krisztián, foto: Cséfalvay Á.András, Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

„A meccs végén emberelőnyben futballoztunk, és a szurkolók segítségével is szerettük volna megtörni a döntetlen állást. Bíztunk benne, hogy sikerrel járunk, és végül így is lett.” A bokasérülése utáni első mérkőzésén Miroslav Káčer ismét megmutatta, miért értékes tagja a csapatnak.

„Az első félidőben volt néhány lehetőségünk, amelyeket azonban nem használtunk ki. Nehezebben kerültünk oda az ellenfél kapuja elé, lassabban játszottunk. A szünet előtti 15 perc jó volt, erre akartunk építeni a második játékrészben, amelyben oda-vissza hullámzott a játék. Jobb is lehetett volna, de szerencsére jött a gól. A meccs végén emberelőnyben futballoztunk, és a szurkolók segítségével is szerettük volna megtörni a döntetlen állást. Bíztunk benne, hogy sikerrel járunk, és végül így is lett. A Nagyszombat alaposan felkészült ellenünk, a támadósorban és a védelemben is megvan a kellő minőségük. Jobbak akartunk lenni, ami sikerült is. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerrel jártunk” összegezte a tegnapi DAC-Nagyszombat (1:0) kerületi rangadót csapatunk középpályása, Miroslav Káčer, aki október 9-e óta először lépett pályára, amikor is a Zsolna elleni összecsapáson bokasérülést szenvedett.

„Már rendben vagyok. Tegnap nem volt gondom vele, így nagyon boldog vagyok. A meccs végén nem akartuk megkockáztatni a sérülés kiújulását, ezért cserélt le az edző. Az én szempontomból még nem volt teljesen rendben a megtett kilométer-mennyiség, de meglátjuk, mi lesz a következő találkozókon. Főleg annak örülök, hogy az orvosok és a fizikoterapeuták játékra képessé tettek. Egy szalagom elszakadt, négy pedig meghúzódott. Egy komolyabb sérülésen estem át, de szerencsére már jól vagyok. A novemberi válogatott meghívótól valószínűleg távol állok, egy hónapig nem játszottam. Inkább arra összpontosítok, hogy a fennmaradó két bajnoki mérkőzésen egyaránt pályára lépjek és hogy elégedett legyek az azokon nyújtott teljesítményemmel. Szeretném hozzásegíteni a csapatot a lehető legjobb helyezéshez a tabellán” – mondta a 26 éves, nagy munkabírású középpályás, aki tegnap a 77. percig volt a pályán, és ismét a legjobbak közé tartozott.

Krstović a 88. percben szerzett győztes gólját tehát Káčer már a kispadról követte figyelemmel. A montenegrói támadó bajnoki szezonbeli 11. gólját jegyezte, amivel simán vezeti a Fortuna Liga góllövőlistáját. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy Krsto remek formában van, kiváló mutató a tizenegy találat. Tényleg parádés játékos. Valószínűleg szerencsém van a csatárokkal, az előző klubjaimnál is remek támadókkal futballozhattam együtt. Ahogy azonban azt Guľa vezetőedző szokta mondani, a csapategység a kulcs, csak annak köszönhetően érhetünk el valamit. Mindig egy irányba kell haladni és segíteni egymást. Jelenleg Krsto húzza az együttest – bízom benne, hogy más is csatlakozik hozzá. Mi segítünk neki, ő pedig nekünk. Szerettük volna lejjebb taszítani a Nagyszombatot, ki akartuk használni a hazai pálya előnyét és elhúzni tőlük. Sikerrel jártunk, de továbbra is óvatosnak és felkészültnek kell lennünk. Legközelebb Trencsénben lépünk pályára, ahol nem lesz egyszerű dolgunk. Egy egész hét áll rendelkezésünkre felkészülni, meglátjuk, hogy sül el” – tette hozzá a Plzeň játékosa, aki a jelenlegi idény végéig kölcsönben szerepel nálunk.

article_bannerarticle_banner