Hír

Boldog szülinapot, Matúš!

Boldog szülinapot, Matúš!

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 11.7.2020, Krisztián Nagy

Ma ünnepli 19. születésnapját Malý Matúš, a DAC tehetséges védőjátékosa. Boldog és hárompontos születésnapot kívánunk!

Születési időpont és hely: 2001. július 11., 09:30 órakor, Dunaszerdahely
Méretei születésekor: 54 cm és 4096 740 g
Jelenlegi magassága és súlya: 193 cm és 86 kg

Malý Matúš városunk szülöttje és a dunaszerdahelyi labdarúgás neveltje. Eddigi pályafutását, a felkészítő korosztálytól egészen a nagycsapatig, a mi klubunk kötelékében töltötte. Ötévesen a helyi Szabadidőközpontban kezdett el futballozni, majd az első adandó alkalommal jelentkezett a DAC-ba. A kiváló fizikai adottságainak, a tehetségének és a szorgalmának köszönhetően mindegyik korosztályban a stabil játékosok közé tartozott, a vezetői jelleme elismeréseképpen szinte minden alkalommal a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte. Ez a tizenkilenc éven alatti válogatottban is így volt, emellett a nemzeti csapatba szóló meghívó az U16-os kategóriától rendszeresen járt neki. A felnőttcsapatunkban már tizenhat évesen bemutatkozhatott, méghozzá a 2018-as év téli felkészülése során. A 2019/20-as szezonban a 2. ligás Somorja színeiben futballozott, tétmérkőzésen első alkalommal tíz napja, a Slovan elleni rangadón ölthette magára a felnőtt együttes sárga-kék mezét. A Fortuna Ligában eddig két mérkőzésen szerepelt.   

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri