Hír

Boldog szülinapot, Zoran!

Boldog szülinapot, Zoran!

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 19.8.2023, Nagy Krisztián
article_banner

Ma ünnepli 18. születésnapját Zoran Záhradník, a DAC és a szlovák U19-es válogatott támadója. Isten éltesse sokáig!

Születési időpont és hely: 2005. augusztus 19., reggel 04:25 óra, Nagymihály
Méretei születésekor: 48 cm és 2700 gr
Jelenlegi magassága és súlya: 183 cm és 74 kg

Zoran Záhradník Nagymihályban született és az ottani MFK Zemplín neveltje, ahol hatévesen indult a pályafutása. Nagyon gyorsan beküzdötte magát az A-csapat keretébe, az élvonalban 16 évesen és 2 naposan mutatkozhatott be, ezzel a szlovák első liga második legfiatalabban debütáló futballistájává vált. Idén februárban féléves vendégjátékra érkezett Dunaszerdahelyre, nyáron a DAC érvényesítette a játékosra vonatkozó vásárlási opcióját, így Záhradník végleg a Csallóközbe igazolt. Tavasszal farmcsapatunkban, Somorján futballozott (12 mérkőzés, 3 gól), az új idényben pedig a DAC felnőttcsapatának a színeiben szerepel. Egyszer az EKL-ben is pályára lépett, a Niké Ligában két találkozó áll a neve mellett. A Kassa ellen szerzett góljának köszönhetően a DAC élvonalbeli történelmének második legfiatalabb gólszerzője lett. Szerepelt az U18-as szlovák válogatottban, jelenleg pedig a 19 éven alatti nemzeti csapat keretének a tagja.

article_bannerarticle_banner