Hír

Új kinevezés a klub sportmenedzsment struktúrájában

Új kinevezés a klub sportmenedzsment struktúrájában

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 11.10.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A 31 éves ukrán szakember, Gleb Platov, aki egyúttal a hazája válogatottjánál Rebrov szövetségi kapitány asszisztenseként is tevékenykedik, klubunk sportszakosztályának az új erősítése.

Fontos változás történt a DAC struktúrájában: a 31 esztendős ukrán Gleb Platov lett klubunk sportigazgatója. Marek Zahorčák, aki 2022 decemberétől volt a DAC technikai igazgatója, távozik a posztjáról és a megfigyelő részlegünkön folytatja a munkát, amelynek a nemzetközi kapcsolatok is a része lesz.

A Kijevből származó (szül. 1991. november 20-án) Platov a fiatal kora ellenére már több fontos funkciót is betöltött a múltban. 23 évesen már a Dinamo Kijevnél dolgozott, ahol a 19 és a 21 éven alatti korosztályos együttesek mellett tevékenykedett segédedzőként, egyúttal az első csapat asszisztense-elemzője is ő volt, amelyet abban az időben Szerhij Rebrov irányított. Két bajnoki címben és a gárda a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába való bejutásában is komoly szerepet játszott, utóbbit csaknem húsz év után sikerült ismét elérni.

2017 októberétől 2020 nyaráig a katari ASPIRE Academy kötelékében dolgozott, amely a diákoktól kezdve egészen a felnőttekig, az összes katari válogatott központosított akadémiájaként működik. 2018-ban Katar olimpiai válogatottjánál dolgozott asszisztensként, amelyet az Ázsia-kupára készítettek fel és részt is vettek a csapattal a megmérettetésen. Pont ebben az időszakban, 28 évesen végezte el a legmagasabb edzői fokozatot és kapta meg az UEFA Pro licencét.

A 2020/21-es idényt Vicente Gomes Fernandes segítőjeként az azeri FK Sabah együttesénél töltötte.

29 esztendősen Európa 15 legerősebb bajnokságának az egyik legfiatalabb sportigazgatója lett, amikor is két szezont dolgozott a Dnipro-1 csapatánál. A klub mindkét idényben a dobogón végzett, tavaly pedig bejutott az Európa Konferencia Liga csoportkörébe, majd a kieséses szakaszába is.

Idén júniustól Szerhij Rebrov segítőjeként dolgozik az ukrán felnőtt válogatottnál. Ezt a funkcióját a DAC-nál való szerepvállalása során is tovább viszi.

„Elsősorban szeretném kifejezni az örömömet és a büszkeségemet, amiért a DAC részévé válhattam. Megtisztelő, hogy ebben a remek projektben segédkezhetek. Mindenekelőtt a múltbéli pozícióim során elsajátított tudásommal és tapasztalatommal szeretnék a klub segítségére lenni. A dunaszerdahelyi klub helyzetét és az itteni projektet már több éve ismerem, Jan Van Daele-vel hosszabb ideje kommunikálunk, sőt a múltban többször személyesen is jártam itt. A projekt és az abban dolgozó emberek nagyon erős benyomást tettek rám. Mindegyikük rendkívül elhivatott és tehetséges, tele ötletekkel, ami a csodálatos infrastruktúrával együtt komoly lehetőségeket rejt magában és a kiváló jövőkép reményét adja a klubnak. Igyekezni fogok hozzájárulni, hogy még erőteljesebb legyen a klub fejlődésének az íve” – nyilatkozta a DAC új sportigazgatója.

Ahogy az ismert, eddig hivatalosan Jan Van Daele töltötte be a sportigazgatói funkciót, mellette pedig egy technikai igazgató is dolgozott. Mivel a technikai igazgató szerepkör megszűnik, Jan ügyvezető igazgatóként folytatja a napi kötelességei teljesítését.

„Tavaly decemberben a klub és annak szervezettsége fejlesztésének érdekében létrehoztuk a technikai igazgató pozícióját. Amennyiben szeretnénk megvalósítani a klub részvényeseinek a nagyratörő célkitűzéseit, amelyek közé beletartozik a címek elhódítása, az UEFA kupasorozatok csoportkörében való szereplés és hogy a régió legjobb utánpótlás-nevelő klubja legyünk, tovább kell növelnünk a professzionalitás szintjét a DAC-nál. A megfigyelő és elemzőrészlegek a technikai igazgató irányítása alá tartoztak. Az elmúlt hónapok belső elemzését követően úgy éreztük, hogy a klub érdekét szolgálná a technikai igazgató személyének cseréje egy olyan profilú szakemberre, akit Gleb személyében találtunk meg. Gleb egy fiatal, de rendkívül tapasztalt profi. Erősségei közé tartozik a módszertan, az edzőoktatás, az ifjúság fejlesztése, a megfigyelés és az elemzés, amelyek a klub egész sportmenedzsment szakosztálya számára hasznosak lehetnek” – magyarázta Jan Van Daele.

article_bannerarticle_banner