Hír

Fábryéknál indítjuk a kupaszezont?

Fábryéknál indítjuk a kupaszezont?

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 17.7.2020, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

A Slovnaft Cup második fordulójában a két ötödik ligás együttes, a Nagyrépény (Veľké Ripňany) - Pöstyén párharcának a továbbjutójával találkozik a DAC.

A hazai kupasorozat 52. kiírásába – Slovnaft Cup 2020/21 – egy csapattal több jelentkezett be a tavalyinál. Az új idényben az ötödik ligástól egészen az élvonalbeli résztvevőkig bezárólag 229 gárda indul harcba a trófeáért, plusz a területi kupák két győztese.

A nyitóforduló összecsapásait július végén-augusztus elején abszolválják a csapatok. Az I. és II. liga klubjai immár hagyományosan a második körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe, amelynek sorsolását a héten tartották.

A DAC a második körben az OFK Nagyrépény – PFK Pöstyén párharc továbbjutójával mérkőzik. A két ötödik ligás együttes augusztus 2-án, vasárnap csap össze.

Nagyrépény a DAC szurkolói számára sem ismeretlen, hiszen itt kezdődött Andrej Fábry pályafutása és a szomszédos Kisrépény (Malé Ripňany) pedig a mai napig az otthona. „A Pőstyén elleni meccsen szorítani fogok a répényieknek, hiszen szívesen játszanék ellenünk. A falunknak óriási ünnep volna a DAC érkezése, számomra pedig egy igen specifikus mérkőzést jelentene” – nyilatkozta a DAC középpályása.

A 2. forduló lebonyolításának hivatalos időpontja augusztus 19-e, szerda, 17:00 óra.

A 3. fordulóig érvényes versenynaptár szerint a továbbjutásunk esetén a Vedrőd (Voderady) – Sopornya (Šoporňa – mindketten V. liga) és a Vágpatta (Pata) – Galgóc (Hlohovec – mindketten IV. liga) négyesből állva maradó gárdával mérkőzünk.   

article_bannerarticle_banner