Előzetes

A DAC 1904 - Zólyombrézó mérkőzés előtt: Ugyanolyan ritmusban

A DAC 1904 - Zólyombrézó mérkőzés előtt: Ugyanolyan ritmusban

A-CSAPAT
|
Előzetes
| szo 13.9.2025, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor

A válogatott szünet után visszatérünk a MOL Arénába, ahol a hetedik helyezett vasgyáriak elleni megmérettetés vár ránk. A DAC-Zólyombrézó összecsapás vasárnap 19:00 órakor kezdődik.

Kiko Herc visszatért

A Nagyszombat otthonában aratott remek, 3:0-s győzelmünk után öt játékosunk utazott el az idény első válogatott összetartására. Közülük mindannyian fontos szerepet játszottak a nemzeti csapataikban, sőt hárman (Tuboly, Blaško, Djukanović) a gólszerzők közé is feliratkoztak, majd fokozatosan tértek vissza Dunaszerdahelyre. A csapat tegnap edzett első alkalommal teljes összetételben. „Természetesen boldog vagyok, amiért mindannyian egészségesen jöttek vissza. Értékes tagjai voltak a saját válogatottjaiknak, be is találtak, a szövetségi kapitányaiktól pozitív értékelést kaptunk róluk. Remélhetőleg megtartják a formájukat és átmentik azt a mi mérkőzéseinkre is” – kívánta Branislav Fodrek vezetőedző a kispadunkon abszolvált 25. bajnoki találkozója előtt. Az eddigi mérlege 12 győzelem, 10 döntetlen és 2 vereség, odahaza 10-3-0.

„Ott akarjuk folytatni, ahol a szünet előtt abbahagytuk. Egész héten azon dolgozunk, hogy ismét felvegyük a ritmust, amilyenben voltunk és hogy rögtön az első összecsapástól hasonló szellemben futballozzunk. Kellemetlen ellenfél vár ránk, a Zólyombrézó elleni meccsek sosem könnyűek, de odahaza lépünk pályára, szeretnénk győzni és jó teljesítménnyel folytatni a Nagyszombatban látottakat. Bízom benne, hogy szépszámú nézősereg látogat ki a stadionba, és hogy örömet okozunk a szurkolóknak” – nyilatkozta Fodrek szakvezető, aki annak a ténynek is örülhetett, hogy Christián Herc csapatkapitány immár teljes értékű edzésmunkát végezhet. „Lényegében már teljes erőbedobással gyakorol a csapattal, ami miatt rendkívül boldog vagyok. Azonban még meglátjuk, lehetőséget kap-e a mérkőzésen vagy most még nem.”

Nagyon várjuk már a MOL Arénába való visszatérést, ahol legutóbb a Trencsén felett aratott 4:1-es siker alkalmával ünnepelhettünk közösen. Ezúttal is hozzák magukkal az energiáikat és segítsék hozzá a csapatot a Fodrek vezetőedző irányításával elért 13. sikerhez!

Új asszisztens

A válogatott szünet alatt új taggal bővült az edzői stáb. A 38 esztendős Danijel Zenkovic (szül. 1987. március 31-én) személyében új segédedzőnk lett. A Jugoszláviából származó tréner osztrák állampolgár, aki a múltban olyan klubok akadémiáin dolgozott, mint a Salzburg, a Sturm Graz, az amszterdami Ajax vagy a Lipcse. 2020 és 2021 között a Bundesligában szereplő Werder Brémában dolgozott, ahol beugróként a vezetőedzői szerepkört is kipróbálhatta. 2022 tavaszán a Club Bruges együttesénél volt asszisztens, legutóbb pedig a LASK Linznél töltötte be ugyanezt a szerepkört a 2024/25-ös szezon során.

Filip Blažek: Egy góllal többet lőni

„Ismerjük az ellenfél erősségeit, az edzők megmutatták a videó felvételeken. Igyekezni fogunk megakadályozni őket ezek kivitelezésében, mi akarunk a jobbak lenni és több gólt szeretnénk lőni. Remélhetőleg sok találatot láthatnak majd a nézők. Nem szívesen veszítek, ezért remélem, hogy legalább egy találattal sikeresebbek leszünk” – jelentette ki a Hazai pályán műsor tegnapi kiadásában a 27 éves védőjátékos, Filip Blažek, aki augusztusban érkezett hozzánk és eddig két győztes bajnoki összecsapáson lépett pályára sárga-kékben.


FK Železiarne Zólyombrézó: Változások a szünet alatt is

A vasgyáriak a bajnokság legfiatalabb szakvezetője, a 33 esztendős Štefan Markulík irányításával vágtak neki a kilencedik bajnoki idényüknek, aki éppen most kezdi meg a második évét ebben a funkcióban. Tavaly szeptemberen ült le a kispadra, azt megelőzően három évig asszisztensként dolgozott a klubnál. Májusban a szlovák 21 éven alatti válogatott segédedzőjévé is kinevezték.

És mivel a válogatott szünet alatt Markulík jobbkeze, Vladimír Cifranič elfogadta a sároseperjesi Tatran felkérését a szakvezetői posztra, a pihenő jelentős ideje alatt a további asszisztensek, Peter Tomko és Dominic Rajna vezették az edzésfolyamatot.

Az elmúlt napokban a játékoskeretben is végbement egy változás: a csapat legeredményesebb futballistája, Daniel Smékal Csehországba igazolt. Ellenkező irányból pedig a tehetséges támadó, Jakub Řehák érkezett.

Hat forduló után kiegyenlített, 2-2-2-es mérleggel áll a Zólyombrézó, a gólarányuk 10:13. A vasgyáriaknál csak a sereghajtó Rózsahegy (15) kapott több gólt, ám mindössze két együttes (Zsolna 12, Slovan 11) volt gólképesebb.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2024.10.29. – DAC-Zólyombrézó 3:0, gólszerzők: Almási, Mendez, Vitális, 2535 néző
2024.11.30. – Zólyombrézó-DAC 0:0, 537 néző
2025.04.05. – DAC-Zólyombrézó 1:1, gólszerzők: Djukanović – Smékal, 4333 néző
2025.05.03. – Zólyombrézó-DAC 2:0, gólszerzők: Yirajang, Kováčik, 1102 néző
2025.05.23. – DAC-Zólyombrézó 3:2, gólszerzők: Ramadan 2, Sylla – Paraj, Smékal, 5382 néző

Történelem

A Breznóbányai járás négyezer lakosú községében 1920 óta zajlik szervezett keretek között a labdarúgás. A két klub közös találkozásai az 1998/99-es idénytől íródnak, az első években még a második vonalban csatáztak a felek (6-12-3-as mérleggel). A legjobbak között 2014 őszén mérkőzött meg először a két gárda, a holnapi lesz a 27. egymás elleni összecsapás.

Az eddigi 26 meccsből 23-on szereztünk pontot, pontokat. Odahaza 11 siker mellett 3 döntetlent tudunk felmutatni. Főként a legutóbbi időszakban gólgazdag összecsapásokat vívnak a felek, a MOL Arénában lejátszott legutóbbi ötön átlagosan 3,80 találat is született.

Az előző idényben ötször is találkoztunk a vasgyáriakkal. Az alapszakaszban először odahaza 3:0-s győzelmet arattunk, majd november végén, Fodrek vezetőedző a kispadunkon való bemutatkozása alkalmával 0:0-s döntetlen született az ellenfél otthonában. A rájátszásban a MOL Aréna közönsége 1:1-es döntetlennek lehetett a szemtanúja (Viktor Djukanović ekkor szerezte meg első gólját a DAC színeiben), a Felső-Garammentén pedig 0:2-es vereséget szenvedtünk. Később az UEFA Konferencia Ligáért zajló play-off döntőjében is összecsaptunk a mi otthonunkban, amikor is egy kiváló és izgalmas találkozón 3:2-re győztünk – Ammar Ramadan mindent eldöntő találata a 83. percben esett.

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Zólyombrézó ellen:
6 - Szarka
3 - Trusa
2 - K. Vida, Pačinda, Bayo, Ljubičić, Krstović, Dimun, Koné, Vitális, Ramadan
1 - Michalík, Brašeň, Ľupták, Šafranko, Huk, Kalmár, Gavrić, Gruszkowski, Redzic, Almási, Mendez, Djukanović, Sylla
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 31. idény, 947 mérkőzés: 357-240-350, gólarány 1202:1279
Podbrezová: 9. idény, 258 mérkőzés: 81-61-116, gólarány 309:380

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 26 15-8-3, gólarány 40:23
Stadionunkban: 14 11-3-0, 30:13

A DAC-Zólyombrézó bajnoki mérkőzés holnap 19:00-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Pozor, Juhos.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri