Előzetes

A DAC 1904 - Trencsén mérkőzés előtt: Egymásért, Európáért!

A DAC 1904 - Trencsén mérkőzés előtt: Egymásért, Európáért!

A-CSAPAT
|
Előzetes
| csü 26.5.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner

A szezon utolsó és egyúttal legfontosabb összecsapása – jön az Európa Konferencia Ligába való bejutásért kiírt play-off döntője. A DAC-Trencsén találkozó pénteken 20:00 órakor kezdődik.

Döntő

A Liptószentmiklós elleni keddi 4:2-es győzelemmel bebiztosította helyét a DAC az Európa Konferencia Ligában való szereplésért megrendezett play-off döntőjében. A másik ágon a Trencsén 2:0-s sikert aratott Zsolnán. A Fortuna Liga negyedik európai kuparésztvevőjéről tehát a holnapi összecsapás dönt majd, amelyen a végleges tabella negyedik és hetedik helyezettje csap össze.

A liptói újonc elleni mérkőzést valamivel több mint egy óra elteltével döntötték el véglegesen a sárga-kékek, hiszen a 64. percben már 4:0-ra vezettünk. Joao Janeiro vezetőedző így a hajrában több játékost is pihentethetett a pénteki döntő előtt. Ezek közé tartozik Dominik Kružliak csapatkapitány is, aki a lefújás után a következőket mondta: „Már négy sárga lapot gyűjtöttem össze, és ha megkaptam volna az ötödiket is, ki kéne hagynom a Trencsén elleni összecsapást. Ezért a vezetőedző inkább lecserélt. Örülök, hogy megfelelően álltunk hozzá az elődöntőhöz, szép gólokat szereztünk, sőt nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk volna a helyzeteink száma alapján. Holnap még keményeb csatára számítok. A Trencsén minőségi csapat, a játéktudásuk alapján a felsőházba tartoznak. Tavasszal jó formába lendültek, sok meccset megnyertek, így önbizalommal telve érkeznek. Jól kell regenerálódnunk és felkészülni taktikailag, továbbá erőnlétileg is. Jó mérkőzésre számítok és bízom benne, hogy végül kijutunk az európai kupaporondra” – jelentette ki a DAC 25 éves középhátvédje, aki Liptószentmiklós szülötte.

Szánthó Regő még kevesebbet, mindössze az első félidőt töltötte a pályán. „Én kértem cserét, mert nehezebben kaptam levegőt. Még mindig érzem a koronavírus szövődményeit, fájt a tüdőm. Köhögök, és orvosi kivizsgálásokra járok. Szombaton jól éreztem magam a pályán Nagyszombatban, de kedden már nem. Bízom benne, hogy holnapra rendben leszek” – mondta a Ferencváros csapatától kölcsönben levő futballista, aki röviddel a Szered-DAC találkozó után produkált pozitív koronavírus-tesztet.

111. mérkőzésünk a MOL Arénában

Holnap a DAC a 111. összecsapását abszolválja a MOL Arénában. Az eddigi 110 meccsből 90-et a Fortuna Ligában, 6-ot ez európai kupasorozatokban, 5-öt a Slovnaft Cup-ban játszottunk, a fennmaradó 9 pedig felkészülési találkozó volt. Legelőször 2016. november 19-én léptünk pályára az új otthonunkban, méghozzá pont a Trencsén ellen. Akkor 6088 néző előtt Zsivkovics és Ľupták találataival 2:0-s győzelmet arattunk a bajnoki címvédő felett. Ezt az eredményt holnap is elfogadnánk.

Akárcsak az elődöntőkön, a döntőn is egy meccsen dől el a győztes kiléte, döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbítás következik, és ha akkor sem születik döntés, marad a büntetőpárbaj.A mérkőzésen jelen lesz a VAR.

A play-off és a selejtezők eddigi összecsapásai

A Fortuna Liga jelenlegi lebonyolítási rendje a 2017/18-as szezontól van érvényben. A 22 fordulós alapszakaszon és a 10 körös rájátszáson kívül az európai kupasorozatokba való kvalifikációt eldönteni hivatott play-off(abban az esetben, ha egy olyan csapat a Slovnaft Cup győztese, amely a bajnokságban a dobogón végzett), továbbá az élvonal 11. helyezettje és a másodosztály 2. csapata közötti bennmaradási selejtező is a része.

Az előző négy idény mindegyikében rendeztek bennmaradási selejtezőt, amelyet azonban idén a SZLSZ eltörölt. A Szered ugyanis nem kapott rajtengedélyt, így kiesett, és a helyére a Besztercebánya lép, amely a II. liga második helyén végzett. Ezzel egyúttal a tizenegyedikként végző Aranyosmarót is megőrizte az élvonalbeli tagságát.

Ami az európai kupasorozatokba való kijutásért zajló play-offot illeti, ez csak 2019 tavaszán nem került megrendezésre, amikor is az akkori bajnokságot a hetedik helyen záró Nagyszombat lett a kupagyőztes. Itt megtalálhatják a play-off és a selejtezők összes eddigi mérkőzését:

2017/18:
Az Európa Ligáért zajló play-off:
Elődöntők: Zsolna-Nyitra 5:0 és Trencsén-Rózsahegy 4:2
Döntő: Zsolna-Trencsén 1:2 hosszabbítás után
A bennmaradásért vívott selejtező:
Szakolca-Szenice 2:1 és Szenice-Szakolca 1:0

2018/19:
A bennmaradásért vívott selejtező:
Poprád-Trencsén 2:0 és Trencsén-Poprád 4:1

2019/20:
Az Európa Ligáért zajló play-off:
Elődöntők: Nagyszombat-Trencsén 3:0, Rózsahegy-Nagymihály 1:0
Döntő: Nagyszombat-Rózsahegy 0:2
A bennmaradásért vívott selejtező:
Máriatölgyes-Nyitra 0:0 és Nyitra-Máriatölgyes 3:0

2020/21:
Az Európa Konferencia Ligáért zajló play-off:
Elődöntők: Zsolna-Szered 4:2, Aranyosmarót-Trencsén 2:0
Döntő: Zsolna-Aranyosmarót 3:2 h.u.
A bennmaradásért vívott selejtező:
Besztercebánya-Szenice 1:2 és Szenice-Besztercebánya 1:1

2021/22:
Az Európa Konferencia Ligáért zajló play-off:
Elődöntők: Zsolna-Trencsén 0:2, DAC-Liptószentmiklós 4:2
Döntő: DAC-Trencsén

Ahogy az látható, a jelenlegi lebonyolítási modell bevezetése óta a Trencsén minden évben meghosszabbította a szezonját. Ez egyszer a kiesési párharc, négyszer pedig a play-off keretén belül történt. Juraj Ančic vezetőedző védencei kiemelkedtek az alsóház együttesei közül. Tavasszal összesen 18 tétmérkőzést játszottak: 14-et a bajnokságban, 4-et a Slovnaft Cup-ban, a mérlegük pedig 11-5-2. bajnoki találkozón legutóbb a rájátszás 1. fordulójában szenvedtek vereséget a Nagymihály otthonában, a kupában pedig 1:2-re maradtak alul a Pozsonyban a Slovan elleni elődöntős párharc visszavágóján.

A keddi, zsolnai elődöntőt Kozlovský és Kupusović találatainak köszönhetően nyerték meg. Az AS középpályáján futballozik a bajnokság legeredményesebb futballistája, a 13 gólos Jakub Kadák. Ugyanő lett a Szezon tizenegye vasárnapi kihirdetésének a legtöbbször díjazott játékosa: nemcsak a Szezon felfedezettjének választották meg, hanem tagja volt a tehetségek legjobb tizenegyének, és csapattársa, Philip Azango mellett az idény álomcsapatába is bekerült.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2021.02.14., Trencsén-DAC 3:3, gólszerzők: Kadák, Demitra, Čataković – Nicolaescu, Kalmár (11 m), Ramirez (11 m), 0 néző
2021.04.17., DAC-Trencsén 2:0, gólszerzők: Ramirez, Divković, 0 néző
2021.05.15., Trencsén-DAC 1:1, gólszerzők: Corryn – Beskorovainyi, 0 néző
2021.08.22., DAC-Trencsén 1:1, gólszerzők: Beskorovainyi – Kadák, 4542 néző
2021.11.27., Trencsén-DAC 0:1, gólszerző: Balić, 0 néző

Történelem

Az AS Trencsén történelme 1992-től íródik. Az 1997/98-as szezontól szerepelnek a legjobbak között, a 2008/09, 2009/10 és a 2011/21-es idények kivételével. 2015 és 2016 tavaszán dupláztak, a bajnoki cím mellé a kupagyőzelmet is begyűjtötték.

A két csapat 33 alkalommal csapott össze az élvonalban, és ezek a meccsek remek, 2,91-es gólátlagot hoztak. A jelenlegi idényben két alkalommal találkoztunk velük, mindkétszer még tavaly. Augusztusban a MOL Aréna közönsége 1:1-es döntetlent láthatott, amikor is Kadák a 25. percben szerzett vezető találatára 8 perccel később Beskorovainyi válaszolt fejjel. November végén Andrija Balić már a 4. percben lőtt góljának köszönhetően távoztunk három ponttal Csák Máté vára alól.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Trencsén ellen:
5 - Vida K.
3 - Szarka, Pačinda, Kalmár, Divković
2 - Čorić, Szabó, Bayo, Ramirez, Beskorovainyi
1 - Greguška, Balla, Huber, Kwin, Brašeň, Saláta, Živković, Ľupták, Davis, Huk, Herc, Vida M., Nicolaescu, Balić
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- Nova Sport televízió 1-es csatornája
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk. 

A belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázat - Fortuna Liga 2021/22:
Teljes:
4. DAC 32 12-10-10 39:37, 46 pont
7. Trenčín 32 13-9-10 58:43, 48 pont
Hazai pálya:
3. DAC 16 8-5-3 24:16, 29 pont
7. Trenčín 16 7-5-4 37:24, 26 pont
Idegenben:
5. DAC 16 4-5-7 15:21, 17 pont
7. Trenčín 16 6-4-6 21:19, 22 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 27. idény, 843 mérkőzés: 302-209-332, gólarány 1034:1178
Trenčín: 22. idény, 715 mérkőzés: 288-156-271, gólarány 1056:987

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 33 12-6-15, gólarány 41:55
Stadionunkban: 16 8-3-5, 23:20

A DAC-Trencsén play-off mérkőzés holnap 20:00-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Hancko, Pozor.

article_bannerarticle_banner