Előzetes

A DAC-Nagyszombat mérkőzés előtt: az első a másodikat fogadja

A DAC-Nagyszombat mérkőzés előtt: az első a másodikat fogadja

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 21.8.2020, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

A foghíjas 4. forduló rangadóján egy újabb klubrekord felállításáért száll harcba csapatunk. A DAC-Nagyszombat kerületi derbi szombaton 18:00 órakor kezdődik.

Szezon gólja

Kerületi rangadó, az első és a második csatája, a forduló slágermeccse. A holnapi összecsapásnak több olyan jelzője is van, amelyek alátámasztják a közönségvonzó jellegét. Ezt a nézői érdeklődés is tükrözi, hiszen a belépők immár az előzetes árusítás során majdnem teljes számban elfogytak.

Az első három fordulót követően már csak három gárda veretlen – a DAC, a Nagyszombat és az Aranyosmarót, ám csak mi vagyunk százszázalékosak. A három győzelem az eddigi legjobb szezonkezdetünk beállítását jelenti, amelyet tavalyelőtt állítottunk fel. Ha holnap is megszerezzük a három pontot, azzal egy új klubrekord születik meg.

A találkozó előtt veszi át Eric Davis 2019/20-as szezon legszebb góljáért járó díjat, amelyet a Ligás Klubok Uniójának (LKU) képviselői adnak át a panamai hátvédnek. „Köszönöm a szurkolóknak a gólomra leadott szavazatokat. Nekik ajánlom az ankéton aratott sikeremet” – jelentette ki a 29 éves Davis. Panamai balhátvédünk az új idényben is góllövő formában játszik, hiszen három találatával – Balić mellett – ő a DAC legeredményesebb játékosa. A múlt heti, Nyitra elleni szabadrúgásgóljával ismét bejelentkezett a legszebb találatért folyó versengésbe.

A holnapi összecsapásról így nyilatkozott Eric: „Ez egy rangadó, amely nagy érzéseket vált ki a szurkolókból, a játékosok számára pedig óriási motivációt jelent. Nehéz találkozóra számítok, akárcsak mindig, ha a Nagyszombattal találkozunk, de egyértelműen győzni szeretnénk.”

Koronavírus a Fortuna Ligában

Nemcsak a hétvégi 4. forduló menetrendjébe szólt bele a koronavírus. Azt követően, hogy a Slovan csapatánál felbukkant az első pozitív eset, a Szlovák Labdarúgó-szövetség egyelőre még ismeretlen időpontra halasztotta a Slovnaft Cup 2.fordulójának azon meccseit, amelyeken a Fortuna ligás csapatok voltak érdekeltek. A DAC-nak szerdán Pöstyénben kellett volna pályára lépnie, az új időpont egyelőre nem ismert.

A kialakult helyzetre a LKU is reagált és elrendelte az összes élvonalbeli csapat tesztelését. A Trencsén és a Szered keretében is felbukkant egy-egy pozitív eset, és mivel az aranyosmarótiak karanténban vannak, a Slovan pedig ugyanígy járt a Feröer-szigeteken, összesen három találkozót kellett elhalasztani. Az egyiket (Nagymihály-ViOn) jövő kedden pótolják, a fennmaradó kettőt (Slovan-Szenice, Szered-Trencsén) még ismeretlen időpontban játsszák le.

Hazai irányvonal

A nagyszombatiak már júniusban, a múlt szezon újraindítása előtt komoly változásokat eszközöltek a játékoskeretben. Több addigi húzóember és Cheu vezetőedző is távozott. A kispadra a 44 éves Marián Šarmír ült le, aki a múltban már dolgozott a klubnál és az új tulajdonosok 2019-es érkezésekor megfigyelőként tért vissza. Sikerült neki a tabella 4. helyére vezetnie a Spartakot, de az Európa-ligás szereplésért folyó play-off döntőjében vereséget szenvedtek a Rózsahegytől.

A rövid, mindössze háromnapos pihenőt követően vágtak neki a nyári felkészülésnek és fokozatosan több érdekes nevet is sikerült leigazolniuk – elsősorban szlovákiai futballisták érkeztek. Olyan, régebbi kulcsemberek tértek vissza, mint Vlasko és Miković, továbbá a DAC egykori játékosa, Erik Pačinda is piros-feketében futballozik. Az első két fordulóban győzött a gárda (Nagymihály idegenben 2:0, Rózsahegy otthon 3:1), de múlt hétvégén csalódást keltő 1:1-es döntetlent értek el odahaza a Pohronie ellen, így a tabella második helyén áll a Spartak.

A két csapat megutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2018.09.23. - DAC-Nagyszombat 3:2, gólszerzők: Divković 2, Pačinda - Ghorbani 2, 9358 néző
2019.02.23. - Nagyszombat-DAC 3:1, gólszerzők: Yilmaz 2, Markoski - Taiwo, 4020 néző
2019.10.05. - Nagyszombat-DAC 1:2, gólszerzők: Lovat - Fábry, Vida K., 3949 néző
2020.03.07. - DAC-Nagyszombat 0:1, gólszerző: Sobczyk, 8619 néző
2020.06.21. - Nagyszombat-DAC 0:2, gólszerzők: Ramirez, Balić, 285 néző

Történelem

Holnap 62. alkalommal csap össze a két együttes, ami a Spartakot a leggyakoribb élvonalbeli ellenfelünkké teszi. A lerövidített múlt szezonban a két csapat mindhárom bajnoki mérkőzésén vendéggyőzelem született. A Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében is összecsaptunk a nagyszombatiakkal: akkor a MOL Arénában gólnélküli rendes játékidőt követően büntetőpárbajban harcoltuk ki a továbbjutást.

A tavalyelőtti idényben odahaza 3:2-re győztük le a Spartakot, amikor is a győztes gólt pont Pačinda szerezte már a hosszabbítás perceiben.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják

Táblázat - Fortuna Liga 2020/21:
Teljes:
1. DAC 3 3-0-0 14:1, 9 pont
2. Trnava 3 2-1-0 6:2, 7 pont
Hazai pálya:
1. DAC 2 2-0-0 12:0, 6 pont
2. Trnava 2 1-1-0 4:2, 4 pont
Idegenben:
3. Trnava 1 1-0-0 2:0, 3 pont
4. DAC 1 1-0-0 2:1, 3 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 26. idény, 781 mérkőzés: 273-191-317, gólarány 939:1102
Trnava: 73. idény, 2085 mérkőzés: 842-504-739, gólarány 2935:2790

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 61 19-15-27, gólarány 61:89
Stadionunkban: 30 16-7-7, 37:25

A Fortuna Liga 4. fordulója:
Szombat, 2020. augusztus 22., 18:00 ó: DAC-Trnava, 19:00 ó: Nitra-Ružomberok, 20:00 ó: Pohronie-Žilina
Kedd, 2020. augusztus 25., 19:00 ó: Michalovce-Zlaté Moravce
Elhalasztva: Slovan-Senica, Sereď-Trenčín

A DAC-Nagyszombat bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Očenáš - Bednár, Jekkel.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri