Az európai kupabúcsúnkat követően jön a csallóközi rangadó, mégpedig első alkalommal a KFC stadionjában. A teltházas Komárom-DAC találkozó vasárnap 19:00 órakor kezdődik.
Kétszer a szomszéd járásban
Csütörtökön a sárga-kékek befejezték az európai színtéren való szereplésüket. Bár az esélyesebb holland Twente Enschede elleni drámai 3:3-as döntetlen után nem jutottunk be az UEFA Konferencia Liga play-offjába, az európai kupaősztől való búcsú méltóságteljesen sikerült.
Holnap viszont már ismét a hazai pontvadászatra összpontosítunk. A Niké Liga 4. fordulójának a keretén belül a KFC Komárom elleni ötödik csallóközi rangadó vár ránk, amelynek kivételes töltettel rendelkezik, ugyanis első alkalommal rendezik meg a regionális rivális új stadionjában. Ugyanakkor ez a találkozó zárja a hétvégi bajnoki forduló menetrendjét is.
A vasárnapi összecsapással egy olyan hetet kezdünk meg, amely során hét nap leforgása alatt három tétmérkőzést is abszolválunk, az első kettőt éppen a Komáromi járásban. A bajnoki derbi után szerdán a közeli Komáromszentpéteren lépünk pályára, ahol megkezdjük szereplésünket a Slovnaft Cup-ban is. Szombaton pedig következik a Zólyombrézó elleni hazai bajnoki megmérettetés.
Jubileumi mérkőzés
A vasárnapi lesz a DAC 400. bajnoki összecsapásra Világi Oszkár klubtulajdonosi időszaka, tehát 2014 tavasza óta. Az eddigi 399 meccs mérlege 189 győzelem, 110 döntetlen és 100 vereség, a gólarány 603:444.
Összehasonlításképpen jegyezzük meg, hogy a 2013-as ősz végéig 577 találkozót abszolvált a DAC az élvonalban, mégpedig negatív, 183-136-258-as mérleggel, 647:868-as gólaránnyal.
Hogyan végződtek az előző jubileumi összecsapások a jelenlegi tulajdonos klubátvétele óta?
100. mérkőzés: DAC-Rózsahegy 1:1 (2017 tavasza)
200. mérkőzés: DAC-Zsolna 2:0 (2020 tavasza)
300. mérkőzés: Nagymihály-DAC 0:0 (2023 ősze)
Robert Klauss vezetőedző: Tartani magunkat a játéktervünkhöz
„A Twente elleni összecsapást követő regeneráció rendben zajlott, így mindegyik játékos felkészülten várja a vasárnapot. Még gondolkodunk a kezdőcsapat összetételét illetően, de kellemes dolog, hogy van kiből meríteni” – nyilatkozta Robert Klauss szakvezető, aki mindegyik olyan futballistájára számíthat, akik a csütörtöki meccsen is bevethetőek voltak.
A német tréner nemcsak a futball oldaláról, de érzelmi szempontból is nehéz összecsapásra számít. „Intenzív és érzelmes megmérettetés lesz. Ez egy rangadó, a Komárom odahaza lép pályára és le akar minket győzni. Fel kell készülnünk a hangulatra és a játékstílusukra. Van néhány különleges játékelemük, főleg a labdabirtokláskor bemutatott sok rotáció. Az lesz azonban a legfontosabb, hogy a saját játékunkra összpontosítsunk, tartsuk magunkat a stílusunkhoz, a játéktervhez és a tudásunkhoz. Az ilyen rangadókon sok érzelem van jelen, de nem szabad hagyni magunkat befolyásolni a külső tényezők által” – figyelmeztet a 41 éves német edző.
KFC Komárom: Megvalósult az új stadion
A hároméves vágsellyei és aranyosmaróti száműzetés után a Komárom visszatérhetett a felújított hazai stadionjába. Az 5160 férőhelyes aréna holnap teltházas lesz.
A sikeres osztályozó és a Niké Ligában való bennmaradás kiharcolása után a vezetőség megerősítette Czibor Norbert vezetőedzőt a funkciójában, aki 30 évesen a bajnokság legfiatalabb szakvezetője lett. A stábjához Matej Čobik Ferčik és Marián Kello csatlakozott.
A „Violák” a Trencsén otthonában elért 1:1-es döntetlennel kezdték az idényt, ahol ők voltak a jobb csapat. Bár az új stadionban lejátszott történelmi első összecsapáson 1:2-es vereséget szenvedtek a nagyszombati Spartaktól, egy héttel ezelőtt a Nagymihály otthonából egy újabb ponttal sikerült távozniuk.
A két csapat eddigi egymás elleni mérkőzései az élvonalban:
2024.08.04. – DAC-Komárom 2:0, gólszerzők: Trusa, Vitális, 7493 néző
2024.11.02. – Komárom-DAC 0:1, gólszerző: Trusa (11m), 930 néző
2025.09.27. – DAC-Komárom 1:1, gólszerzők: Djukanović (11m) – Žák, 5650 néző
2026.02.15. – Komárom-DAC 2:2, gólszerzők: Kacharaba (öngól), Žák (11m) – Djukanović, Tuboly, 640 néző
Történelem
Az élvonalban immár az ötödik csallóközi rangadó következik. A távolabbi múltban a két csapat folyamatosan megmérkőzött a harmadik ligában és az alacsonyabb osztályú bajnokságokban, valamint a Szlovák Kupában is.
A Komárom újoncidénye során mindkét mérkőzésen diadalmaskodtunk (2:0 odahaza és 1:0 idegenben), a legutóbbi szezonban mindkét találkozó döntetlent hozott (1:1 és 2:2). A februárin már kétgólos előnyben is voltunk a félidei szünetben, a hazaiak azonban a térfélcserét követően kiegyenlítettek.
A DAC élvonalbeli gólszerzői a Komárom ellen:
2 - Trusa, Djukanović
1 - Vitális, Tuboly
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)
Hol követhetjük a mérkőzést?
A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió
Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.
A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.
Élvonalbeli mérleg:
DAC: 32. idény, 976 mérkőzés: 372-246-358, gólarány 1250:1312
Komárno: 3. idény, 67 mérkőzés: 19-16-32, gólarány 73:98
Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 4 2-2-0, gólarány 6:3
Az ellenfél otthonában: 2 1-1-0, 3:2
A Komárom-DAC bajnoki mérkőzés holnap 19:00-kor kezdődik, játékvezetők Gemzický - Štrbo, Straka.
Mint minden tétmeccsről, holnap Komáromból is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!


