Előzetes

A Rózsahegy - DAC 1904 mérkőzés előtt: A 32. bajnoki idénykezdet

A Rózsahegy - DAC 1904 mérkőzés előtt: A 32. bajnoki idénykezdet

A-CSAPAT
|
Előzetes
| szo 25.7.2026, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor

Az európai kupaporondon való sikeres bemutatkozást a hazai pontvadászatban is folytatni szeretnék a sárga-kékek. A Rózsahegy-DAC összecsapás vasárnap 17:00 órakor kezdődik.

Robert Klauss: Sikeresen akarjuk kezdeni a bajnokságot

Eljött a Niké Liga új évadja. A DAC a 32. élvonalbeli szezonját kezdi meg, amely az MFK Rózsahegy otthonában abszolvált vasárnapi találkozóval indul a sárga-kékek számára.

A legutóbbi bajnoki szezont a második helyen zártuk, amivel megszereztük a klubtörténet ötödik ezüstérmét, amely a legutóbbi nyolc szezonban már szintén az ötödik volt. Az új idényt a tavalyi kiírás tizedik helyezettjének az otthonában kezdjük, bár a tétmeccsen való bemutatkozás már mögöttünk van. Tegnapelőtt az UEFA Konferencia Liga 2. selejtezős párharcának az első felvonásán odahaza 1:0-ra győztük le a Velež Mostart, a boszniai visszavágó már jövő hét csütörtökön következik.

Robert Klauss vezetőedző kemény megmérettetésre számít a rózsahegyiek otthonában, ám ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a csapat felkészült a sűrű menetrendre. „Újabb nehéz találkozó vár ránk. A hazai kupamérkőzés után bajnoki összecsapásra utazunk, így kevés időnk jut a regenerációra és a felkészülésre. Viszont ez pontosan az a bizonyos ritmus, amilyet abszolválni akarunk. Szeretnénk háromnaponta pályára lépni. Rhyan Modestón kívül, aki még mindig lábadozik a kisebb sérüléséből, mindegyik játékos felkészült pályára lépni. Az új igazolásunk, Žan Trontelj szintén a rendelkezésünkre áll. Nagy energiával akarjuk kezdeni az összecsapást. A holnapi lesz a bajnoki szezon első megmérettetése, győztesen akarjuk kezdeni a pontvadászatot, ugyanakkor jól ráhangolódni a csütörtöki boszniai visszavágóra. Ezért is lesz rendkívül fontos ez a találkozó” – nyilatkozta a 41 éves szakvezető, aki a kezdő tizenegy összeállításánál a terhelés elosztására is figyelni fog.

„Mindenképpen rotálni fogjuk a felállítást. Még nem döntöttünk arról, mennyi változást eszközölünk és hogy ki kap helyet a kezdőcsapatban, de szükségünk lesz a friss lábakra. Az ellenfél kipihent lesz, nekünk pedig a lehető leginkább fel kell vennünk vele a versenyt ebben a tekintetben. Viszont minőségi játékoskerettel rendelkezünk és a felkészülés során is megmutattuk, hogy kellő számú játékosunk van, akik képesek pályára lépni” – tette hozzá Klauss vezetőedző.

MFK Rózsahegy: Nagy változások

A nyár során a gárda komoly átalakítására került sor a Čebra alatt. Két olyan szezon után, amelyek alatt inkább a kiesés ellen, mintsem az előkelő pozíciókért küzdött a Rózsahegy, a klubvezetés a játékoskeret komolyabb átalakítása mellett döntött. Több futballista is távozott a Liptóról, beleértve azokat is, akikre hosszú ideje kulcsemberekként tekintettek az edzők, az ő helyükre pedig szlovák és cseh környezetből érkeztek új arcok.

Jaroslav Köstl szakvezető, aki január óta irányítja a gárdát, a hagyományos cseh-szlovák filozófia alapján építkezik. Visszatért Rózsahegyre a kapus Ivan Krajčírik, aki a külföldi szerepvállalása után megpróbálja megismételni a narancssárga mezben eltöltött sikeres időszakát. A támadósorba a cseh Matěj Koubek és Vojtěch Hranoš érkezett erősítésként, akárcsak az újabb visszatérő, Martin Boďa, a középpálya szívébe pedig Filip Součeket igazolta le ismét az MFK. Az új nevek közé Dominik Kostka, TomᚠMarušin, vagy Daniel Prekop tartozik.

A liptóiak Ausztriában edzőtáboroztak, ahol minőségi külföldi ellenfelekkel is összemérték az erejüket. Bár az eredmények nem mindig az elképzeléseik szerint alakultak, Köstl szakvezető elégedett volt a védencei hozzáállásával. Viszont azt is elmondta, hogy a játékoskeret még nincs véglegesítve.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzés a Niké Ligában:
2024.4.20. – DAC-Rózsahegy 0:0, 4651 néző
2024.10.19. – Rózsahegy-DAC 1:1 (1:1), gólszerzők: Lavrinčík (11m) – Bassey, 1033 néző
2025.3.1. – DAC-Rózsahegy 3:0 (2:0), gólszerzők: Ramadan 2, Yapi, 3879 néző
2025.8.9. – DAC-Rózsahegy 2:0 (1:0), gólszerzők: Ramadan (11m), Redzic, 1155 néző
2025.11.8. – Rózsahegy-DAC 0:1 (0:1), gólszerzők: Redzic, 1155 néző

Történelem

Az MFK Rózsahegy a szlovák élvonal állandó résztvevői közé tartozik. Az 1906-ban alapított klub az 1997/98-as szezon óta szerepel megszakítás nélkül a legjobbak között.

Ellenfelünk számára a 2006-os év volt a legsikeresebb, amikor is megszerezték a bajnoki címet és a kupagyőzelem is az övék lett. A második kupasikerüket 2024-ben aratták, de 2025-ös kiírásban is bejutottak a Slovnaft Cup döntőjébe, amelyet épp a mi MOL Arénánkban rendeztek meg. Ekkor azonban a Nagyszombat örülhetett.

A DAC és a Rózsahegy egymás elleni megmérettetéseinek a történelme az 1997/98-as idényig nyúlik vissza. Ez eddig 55 felvonást tartalmaz, aminek köszönhetően a liptóiak a DAC negyedik leggyakoribb első ligás ellenfele a Slovan, a Nagyszombat és a Zsolna után. A 2,09-es gólátlag elég alacsonynak számít.

Rózsahegyen eddig 30 alkalommal vendégszerepeltünk. Az első győzelmünkre 2018 januárjáig kellett várnunk, amelyet a 18. nekifutásra szereztünk meg, ám az a bizonyos 4:0-s siker 25 esztendő elteltével végleg biztosította az európai kupaporondra való visszatérésünket. Azóta 12-szer léptünk pályára a Liptón, ezeken a meccseken a mérlegünk 5 győzelem, 5 döntetlen és 2 vereség.

A legutóbbi idényben kétszer találkoztak a csapatok. Az augusztusi hazai összecsapáson a DAC Ramadan büntetőből szerzett góljával és Redzic találatával 2:0-s győzelmet aratott, a rózsahegyi novemberi visszavágó a szűk 1:0-s sikerünket hozta, amelyről ismét Redzic gólja döntött, aki már a 3. percben eredményes volt. A sárga-kékek így immár tízmeccsesre nyújtották a Rózsahegy elleni bajnoki veretlenségi sorozatukat.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Rózsahegy ellen:
4 - Kweuke, Pačinda
3 - Vida K., Ramirez, Ramadan
2 - Čaušić, Černák, Bayo, Kalmár, Krstović, Redzic
1 - Zsákovics, Suchánek, N´lend, Koejoe, Struhár, Helísek, Harsányi, Delarge, Ujlaky, Sabler, Szarka, Horváth, Šafranko, Davis, Živković, Šatka, Ljubičić, Taiwo, Andzouana, Lamkel Zé, Moumou, Dimun, Nebyla, Trusa, Barišić, Koné, Bassey, Yapi
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 32. idény, 974 mérkőzés: 371-245-358, gólarány 1247:1311
Ružomberok: 30. idény, 953 mérkőzés: 362-269-322, gólarány 1226:1173

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 55 15-23-17, gólarány 57:58
Az ellenfél otthonában: 30 6-11-13, 24:37

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés holnap 17:00-kor kezdődik, játékvezetők Choreň - Štofik, Bednár.

Mint minden tétmeccsről, holnap Rózsahegyről is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!