Mérkőzés

Előkészületi mérkőzésen: Widzew ŁódŸ - DAC 1904 0:0

Előkészületi mérkőzésen: Widzew ŁódŸ - DAC 1904 0:0

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 4.7.2026, DAC 1904

Negyedik nyári felkészülési mérkőzésünkön – amely egyben az első összecsapásunk volt az ausztriai edzőtáborban – a négyszeres lengyel bajnok Widzew ŁódŸ ellen léptünk pályára. A kiegyenlített találkozón gólnélküli döntetlen született.

A mérkőzés elején rögtön izgalmas jeleneteket láthattunk: Juklerod szerencsétlen mozdulata után Ivačič bravúrral tolta szögletre a saját kapunk felé tartó labdát, majd kapusunk röviddel később egy lengyel lövést is magabiztosan hárított. A másik oldalon Bationo kétszer is veszélyeztetett, előbb lövését védte a hazai kapus, majd egy szöglet után centikkel tévesztette el a kaput. A játékrész hajrájában Gruber pontrúgását követően is adódott lehetőségünk, míg a félidő hosszabbításában a Widzew egyik játékosa, Bergier piros lapot kapott.

Mivel felkészülési mérkőzésről volt szó, a lengyelek a kiállítás ellenére is tizenegy emberrel folytathatták a játékot. A szünetben tíz helyen változtattunk az összeállításunkon, a kezdőcsapatból egyedül Ivačič maradt a pályán.

A második félidőben is mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek. Corr lövésénél a lengyel kapus nagy védéssel mentett a léc alól, míg a túloldalon az időközben csereként beállt Živanovič mutatott be bravúrt egy szöglet utáni óriási helyzetnél. A mérkőzés utolsó húsz percében abszolút a kezünkben volt a győzelem: egy veszélyes szöglet után Modesto fejesét még hárította a kapus, Kukovec pedig az oldalhálót találta el. A rendes játékidő végén Ouro emelése kevéssel a kapu fölé szállt, a ráadásban pedig szabadrúgása a kapufán csattant, így végül gól nélküli döntetlennel zárult az összecsapás, amelyet a legvégén akár a magunk javára is eldönthettünk volna.

Következő felkészülési mérkőzésünket július 8-án, szerdán 18:00 órától játsszuk az Austria Wien ellen. A Frauenkirchenben sorra kerülő találkozót az osztrák klub saját YouTube-csatornáján közvetíti.

RTS Widzew ŁódŸ - DAC 1904 0:0
Felkészülési mérkőzés, Sportplatz Sv Buch/St.Magdalena, 2026. 7. 4., 17:30, napos idő, 21 °C
Játékvezetők: Unger - Kudic, Trbojevic
Sárga lap: 35. Visus, ill. 35. Gagua
Piros lap: 45+1. Bergier
DAC 1904: 1. félidő: Ivačič - Kapanadze,Blažek (K), Nemanič, Juklerod - Gruber, Bationo, Tuboly, Ramadan - Gueye, Gagua 2. félidő: Ivačič (62. Živanovič) - Csóka, Majer, Modesto, Barro - Sylla (76. Kabić), Jenčuš, Diongue (76. Ouro), Trusa - Kukovec, Corr Edző: Robert Klauss
ŁódŸ: 1. félidő: Dršgowski - Żyro (K), Krajewski, Visus, Cheng - Baena, Kornvig, Alvarez, Teklić, Fornalczyk - Bergier 2. félidő: Ilić - Isaac, Wisniewski, Andreou, Juskiewicz - Bukari, Shehu, Zeqiri, Nawrocki, Cybulski - Swiderski
Edző: Aleksandar Vuković

A mérkőzés statisztikája:

Lövés – kapura 4:4, mellé 5:4
Szöglet – 3:6
Les – 4:1