Az ukrán élvonal ezüstérmese, az FK Oleksandriya ellen zártuk az ausztriai összpontosítást. A magas iramban zajló találkozó néhány komoly gólhelyzetet is hozott. Ezek közül a DAC dolgozott ki többet, de ennek ellenére is gólnélküli döntetlennel zárult az összecsapás.
Branislav Fodrek vezetőedző 22 játékost nevezett a mai megmérettetésre, akik közül Filipe és Valko nem került pályára, míg Popović és Kacharaba végigjátszotta a meccset.
Első alkalommal mutatta meg magát a szurkolóinknak a legújabb erősítésünk, a szenegáli támadó, Abdoluaye Gueye, aki a 73. percben kapott lehetőséget.
Akárcsak januárban, amikor is 10 sárga lapot hozott a két csapat összecsapása, ezúttal is kemény játék zajlott az ukrán ezüstérmes elleni megmérettetésen. Most azonban kevesebb sárga lapos figyelmeztetést jegyezhettünk fel. Az első félidőt az Oleksandriya kezdte aktívabban, de mi diktáltuk az iramot. Már a 9. percben egy szögletet követően Trusa jó helyzetben kevéssel tévesztett kaput, majd Shevchenko kapus sikertelen kirúgása után Gruber is hasonlóképpen járt. Ellenfelünk az egyetlen veszélyesebb lehetőségét a 21. percben dolgozta ki, amikor a csapatkapitány Kovalets Amaralt szöktette, akinek azonban tiszta gólhelyzetben lecsúszott a lábáról a lövés. Az egész játékrész során magas letámadást alkalmazva futballoztunk, amely gondot okozott az ellenfélnek, nekünk pedig egy újabb helyzetet hozott a 31. percben. Trusa ideális pozícióban szerzett labdát, ám csak az oldalhálóba lőtt. Az első félidőben mi voltunk jobbak, de nem sikerült betalálnunk.
A találkozó második fele kevesebb gólhelyzetet, de kemény párharcot is hozott, de ez a tizenhat cserét követően valószínűsíthető is volt. Az összecsapás ezen szakaszában is mi voltunk a veszélyesebbek, és mi érdemeltük volna meg a győzelmet. Egy óra elteltével Kampos távoli lövése kevéssel tévesztette el a kaput. A 70. percben Tuboly előtt adódott ígéretes lehetőség: a szabadrúgását a felső kapufa alól kellett kipiszkálnia Shevchenko kapusnak. A másik oldalon Skorko veszélyeztetett a 79. percben, de nem találta el a kapunkat. Három perccel később jött a mérkőzés legnagyobb helyzete. Az ellenfél hálóőre elhibázott egy passzt, a labda Udvaroshoz került, de a fiatal játékosunk a kínálkozó lehetőségből csak a jobb kapufát találta el!
Az FC Oleksandriya elleni erőfelmérőt követően a végéhez közeledik az ausztriai összpontosításunk. Holnap indulunk haza a felkészülés utolsó szakaszára, a legközelebbi előkészületi mérkőzésről pedig az elkövetkező napokban informálunk.
DAC 1904 - FK Oleksandriya 0:0
Kräuterdorfstadion Söchau (Ausztria), 2025. július 10., csütörtök, 17:45 ó, felhős idő, +21°C
Góllövők: -
Sárga lap: 57. Mishnov
DAC: Popović - Kapanadze (73. Bősze), Kacharaba (K), Nemanić (62. Csinger), Mendez (46. Modesto) - Bajo (80. Cardoso), Tuboly (80. Udvaros) - Gruber (62. Blaško) - Redzic (46. Sylla), Trusa (73. Gueye), Ramadan (62. Djukanović). Edző: Branislav Fodrek.
Oleksandriya: Schevchenko - Kravchenko (73. Skorko), Kampos, Behirache (64. Prokopenko), Ndicka - Jota (46. Bezarra), Shostak (64. Smyrniy), Mishnov, Cara (73. Kulakov) - Kovalets (64. Buletsa), Amaral (73. Kozak). Edző: Kyryl Nesterenko.
STATISZTIKA:
Lövés – kapura 5:1, mellé 6:5
Szöglet – 7:9
Les – 3:3