Hír

Régi ismerősök ellen zárjuk az alapszakaszt

Régi ismerősök ellen zárjuk az alapszakaszt

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 8.3.2019, Nagy Krisztián

Az alapszakasz zárómérkőzését a táblázat utolsó helyezettjének otthonában játsszuk. Az aranyosmaróti keretnek több korábbi játékosunk, illetve edzőnk is tagja. A ViOn–DAC találkozó szombaton 14:00-kor kezdődik.

Ismerős arcok

Az aranyosmarótiak számára ez a 11. szezon, melyet az élvonalban játszanak. Az eddigi legjobb helyezést a 2010/11-es szezonban érték el, amikor a 6. helyen végeztek. Jelenleg – az utóbbi évekhez hasonlóan – a bajnokságban való bennmaradásért küzdenek.

Az alapszakasz zárófordulója előtt az utolsó helyen állnak, a 11. Szenicétől 1 ponttal, a 10. Zólyombrézótól pedig 7 ponttal lemaradva. Az aranyosmarótiak jegyzik a legtöbb elveszített mérkőzést, a legtöbb bekapott gólt és a legkevesebb lőtt gólt. Ők az egyetlenek, akiknek még nem sikerült pontot szerezni idegenben – ez a negatív sorozatuk már második éve húzódik.

A jelenlegi bajnokságot Juraj Jarábek irányítása alatt kezdték meg, akit november elején az addigi asszisztense, Branislav Mráz váltotta. Télen az általunk jól ismert Karol Praženica – a 2015/16-os szezonban Tomislav Marić asszisztense volt a DAC-nál – vette át a vezetőedzői pozíciót. A kapusedző Martin Matlák mellet a játékoskeretükben négy, korábban Dunaszerdahelyen játszó labdarúgót is találunk. Jakub Brašeň és Branislav źupták az aktuális szezon előtt érkeztek, Antonio Asanović és Noe Achille Kwin pedig télen csatlakoztak a ViOn-hoz.

A tavaszi idényt a Rózsahegy otthonában elszenvedett négygólos vereséggel kezdték, ezt követően azonban 3:1-re legyőzték a Trencsént, legutóbb pedig a 83. percben bekapott góllal veszítettek Zsolnán.

Kalmár és Vida Máté nélkül  

A DAC egy héttel ezelőtt a 740. élvonalbeli és az önálló szlovák bajnokságban az 500. jubileumi mérkőzésén Kalmár 97. percben fejelt góljával győzte le a Szenicét. A magyar válogatott középpályása holnap biztosan nem szerez újabb találatot, hiszen a 9. sárgalapját követő eltiltását tölti majd. Kalmáron kívül hiányozni fog Vida Máté is, aki még nem épült fel az izomsérüléséből. Máté éppen ma ünnepli 23. születésnapját, s ezen a héten ő már a 3. szülinapos a csapatból – szerdán Ronan és Tretyakov ünnepelhettek. „Újabb nehéz mérkőzés vár ránk – Aranyosmarót a mély védekezésre és a gyors ellentámadásokra épít. Én viszont nagyon bízom abban, hogy sikerül hozzájutnunk a lehető legszebb ajándékhoz, a három ponthoz” – nyilatkozta Maksym Tretyakov, aki ebben a bajnoki szezonban 15-ször lépett pályára és 1 gólt szerzett. „A Szenice elleni győzelem óta nagyon jó hangulat uralkodik, ezen a héten az edzés is jobban ment, és ezt a pozitív hullámot szeretnénk a lehető legtovább megtartani. Az eddigi összes idegenbeli mérkőzésünkön legalább egy gólt szereztünk, és meg vagyok győződve arról, hogy ezt a sorozatot holnap is folytatni tudjuk. Szeretnénk helytállni a szurkolók és magunk miatt is” – tette hozzá a 23 éves ukrán szélső.

A játékosok tegnap délután gokartozással kapcsolódtak ki, mely során legjobban a Macej, Vida K., Šimčák hármas teljesített. „Nem a sorrend a fontos, hanem az, hogy együtt töltöttünk egy kis időt a pályán és az öltözön kívül is. A csapatépítés nagyon fontos, és most már csak rajtunk múlik, hogy ez a jó hangulat kitartson szombat estig” – összegezte csapatkapitányunk, Tomáš Huk, aki már nagyon várja a volt csapattársai és edzői elleni mérkőzést. „Braňo źuptákkal írtunk egymásnak ezen a héten, és megegyeztünk, hogy mérkőzés után megejtjük a mezcserét. A mérkőzés 90 percében viszont semmit sem ajándékozunk nekik és egyértelműen a győzelemért fogunk hajtani.”

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:

2016.12.10. - DAC-ViOn 1:0, gól: Vida, 3777 néző

2017.05.07. - ViOn-DAC 1:2, gólszerzők: Pintér - Brašeň, Pačinda, 2014 néző

2017.09.17. - ViOn-DAC 2:3, gólszerzők: Gešnábel 2 - Kalmár 2, Divković, 1786 néző

2017.12.09. - DAC-ViOn 3:3, gólszerzők: Urgela vlastný, Simon Pambou, Pačinda - Gešnábel, Cleber, Ewerton, 4385 néző

2018.10.06. - DAC-ViOn 3:1, gólszerzők: Šatka, Herc, Bayo - Richtárech, 7089 néző

Történelem

Az aranyosmarótiak 2007-ben érték el legnagyobb sikerüket, amikor megnyerték a Szlovák Kupát és először sikerült felkerülniük az élvonalba. Holnap 25. alkalommal találkozunk velük és lehetőségünk nyílik kiegyenlíteni az egymás elleni mérleget. Egy héttel ezelőtt sikerült ugyanezt megvalósítanunk Szenice ellen, most a tabella utolsó helyezettje ellen is ezt kellene tennünk.

Aranyosmaróton évekig nem tudtunk győzni, s csak 12. próbálkozásra sikerült elhozni az összes pontot (2:1). A sikert a következő alkalommal, 2017 szeptemberében is megismételtük (3:2) – ez volt az utolsó látogatásunk az aranyosmarótiak stadionjában. Egyébként minkét esetben az utolsó 10 percben fordítottunk. Az idei szezon első mérkőzésen idehaza 3:1-re tudtunk nyerni ellenük – Šatka ekkor lőtte távoli bombagólját, melyet később az októberi hónap legszebbjének választottak.

A szurkolói útmutatót és a jegyinformációt itt olvashatják.

Táblázatok (2018/19, a 20. forduló után):

Teljes:

2. DAC 21 12-5-4 40:26, 41 pont

12. Zlaté Moravce 21 4-2-15 18:42, 14 pont

Hazai pálya:

2. DAC 11 7-3-1 22:9, 24 pont

8. Zlaté Moravce 10 4-2-4 14:13, 14 pont

Idegenben:

3. DAC 10 5-2-3 18:17, 17 pont

12. Zlaté Moravce 11 0-0-11 4:29, 0 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 24. idény, 740 mérkőzés: 248-185-307, gólarány 860:1062

Zlaté Moravce: 11. idény, 347 mérkőzés: 88-80-179, gólarány 341:553

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 24  8-7-9, 28:30

Az ellenfél otthonában: 13  2-5-6, 13:19

A Fortuna Liga 22. fordulójának műsora:

Szombat, 2019. március 9., 14:00 ó: Sereď-Trnava, Senica-Slovan, Zlaté Moravce-DAC, Podbrezová-Žilina, Michalovce-Trenčín, Nitra-Ružomberok

Az Aranyosmarót-DAC bajnoki mérkőzés holnap 14:00-kor kezdődik, játékvezetők Ziemba - Vorel, Borsányi.

Mint minden tétmeccsről, holnap Aranyosmarótról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri