A 2024/25-ös idényben a DAC a bajnokság 4. helyén végzett, és ismét kvalifikálta magát az UEFA Konferencia Liga selejtezőjére. Csapatunk új klubcsúcsokat döntött meg a gólszerzők és fiatal debütánsok számában.
A nemrég bebefejődött bajnoki évad, amely klubunk számára a 30. volt az élvonalban, szintén hozott néhány érdekességet és klubrekordot.
TÁBLÁZATOK
A 2024/25-ös bajnoki idényt a 4. helyen zárta a DAC, és a rájátszáson keresztül kiharcolta az UEFA Konferencialiga 2. selejtezőkörében való indulás jogát. Ez lesz a klubtörténet 11. nemzetközi kupaszereplése, és zsinórban a nyolcadik egymást követő évben.
Ez volt a 30. élvonalbeli szezonunk, ezeknek pontosan a felében a felsőházi helyek valamelyikén végeztünk. Trófeaszekrényünkben 4 ezüst és 4 bronz található, 6 alkalommal a 4. helyen zártunk.
A tavaszi tabellán a DAC a 2. helyet szerezte meg – többek között annak is köszönhetően, hogy 2025-ben mindössze egyetlen mérkőzést veszítettünk el. Ezzel beállítottuk a 2017-es és 2024-es tavaszi szezon rekordját, amikor szintén csak egyszer kaptunk ki. A 2020-as és 2021-es tavaszokon két vereséget szenvedtünk. Az említettek közül négy alkalommal 14 fordulót játszottak a szezon második felében, csupán 2017 tavaszán volt ez a szám 13.
GÓLLÖVŐK
Együttesünk a 34 mérkőzésen (beleértve az UEFA Konferencia Ligáért zajló play-offot is) összesen 53 gólt szerzett, amelyeken 19 futballista osztozott. Ez új klubcsúcs, még sohasem volt ennyi eredményes játékosunk egy szezonban. Emellett a pályára lépő labdarúgók száma (32) a legutóbbi hat év második legalacsonyabbja. Ez tényleg csapatmunka volt a javából! Így fest az 5 legsikeresebb idény ebből a szempontból:
2024/25 – 19 gólszerző (32 bevetett labdarúgó)
2023/24 – 18 (36)
2021/22 – 17 (36)
2018/19 – 16 (30)
2016/17 – 16 (33)
A 19 eredményes futballistánk egyike Tuboly Máté volt, aminek köszönhetően Magyarország a 13 különböző játékosával az az ország, amely a legtöbb olyan idegenlégióst adta, akik legalább egy alkalommal feliratkoztak a gólszerzők közé a DAC színeiben. A sorrendben Kamerun a második (10), Horvátország (8) pedig a harmadik. A 2024/25-ös idényben Spanyolország (Alejandro Mendez) és Grúzia (Tsotne Kapanadze) került fel erre a listára.
Amman Ramadan 11 találatával a csapat legeredményesebb futballistája lett, az egész bajnokság mesterlövészei között pedig az 5 helyen végzett. A 10 alkalommal a kapuba találó Matej Trusa jóvoltából kétszeres képviseletünk van a legjobb tízben. Ugyanez igaz a legproduktívabb labdarúgók ranglistájára is, ahol Rama 18 ponttal (11+7) a negyedik, Trusa pedig a kilencedik (10+4) pozíciót foglalja el.
A legtöbb gólpasszt kiosztó top tízben rögtön három DAC-játékost is találunk. Yhoan Andzouana 8 asszisztjával a harmadik. Ammar Ramadan 7-szer szerepelt az előkészítő szerepkörében, aminek köszönhetően a negyedik hely az övé, míg Christián Herc 5 gólpasszal a megosztott 9. helyen áll.
A legutóbbi mindössze a negyedik olyan szezon volt, amely során több, mint egy játékos szerzett kétszámjegyű találatot sárga-kékben:
1993/94 – Diňa 19, Radványi 14, Ürge 10
2018/19 – Vida K. 11, Bayo 10
2020/21 – Ramirez 16, Kalmár 13, Divković 12
2024/25 – Ramadan 11, Trusa 10
KAPUSOK
Hálóőreink 11 alkalommal zártak nulla kapott góllal: Aleksandar Popović 27 meccsen 9-szer, Leandro Filipe hét találkozón kétszer húzta le a rolót.
Popović neve mellett immár 22 góltalan meccs áll a Niké Ligában, ezzel a teljesítménnyel pedig a klubranglista 4. helyére lépett fel. A TOP5 ebben a tekintetben:
1. Stanislav Vahala 51 (145 mérkőzés)
2. Martin Jedlička 39 (103)
3. Šanta Péter 36 (153)
4. Aleksandar Popović 22 (58)
5. Novota János 16 (67)
Azon hálóőrök között, akik legalább 20 alkalommal őrizték együttesünk kapuját, a 25 esztendős szerb a 4. legmagasabb kapott gól nélküli százalékkal rendelkezik:
1. Jaroslav Červeňan 20 találkozó/9 nulla = 45,00%
2. Samuel Petráš 26/11 = 42,31%
3. Patrik Macej 34/13 = 38,24%
4. Aleksandar Popović 58/22 = 37,86%
5. Martin Jedlička 103/39 = 37,86%
NÉZŐK
A bajnoki idény 195 összecsapására összesen 494 491 néző látogatott ki, ebből 125 995 a DAC 34 fellépésein volt jelen: otthon 78 674, idegenben 47 321 volt a pontos szám.
A hazai találkozók látogatottságának tekintetében a harmadik helyen állunk, 4371-es meccsenkénti átlaggal. Ez a klubtörténet 15. legmagasabb száma.
A hazai összecsapások látogatottsága:
1. Slovan – összesen 117 738, 7359-es átlag
2. Nagyszombat – összesen 73 632, 4602-es átlag
3. DAC 1904 – összesen 78 674, 4371-s átlag
4. Kassa – összesen 68 282, 4017-es átlag
5. Zsolna – összesen 35 548, 2222-es átlag
6. Nagymihály – összesen 21 344, 1334-es átlag
7. Besztercebánya – összesen 20 762, 1298-as átlag
8. Trencsén – összesen 19 781, 1236-os átlag
9. Zólyombrézó – összesen 19 344, 1209-es átlag
10. Rózsahegy – összesen 17 244, 1078-as átlag
11. Szakolca – összesen 12 539, 784-es átlag
12. Komárom – összesen 9 603, 600-as átlag
JÁTÉKOSOK
Ahogy azt említettük, összességében 32 labdarúgónk lépett pályára a bajnokságban, ami a DAC élvonalbeli történelmének a 8. legmagasabb számadata. A csúcs a 2013/14-es évadban született meg, akikor is 45 játékos is lehetőséget kapott sárga-kékben.
A 24 idegenlégiós a 4. legmagasabb számot jelenti. Tavaly ez 29 volt, a 2009/10-es szezonban pedig 30 – ezek a DAC maximumai.
A szlovák pontvadászat 2024/25-ös kiírásában a klub az élvonalban pályára lépő legfiatalabb játékosainak a sorrendje is változott. A 15 évesen és 181 naposan bemutatkozó Bősze Levente nemcsak a DAC, de az önálló szlovák liga történelmének a rekorderévé is vált.
Martin Jenčuš 16 esztendősen és 325 naposan kapott első alkalommal lehetőséget a felnőtt élvonalban, amivel a klubrangsor második helyén áll. A TOP10-be Karol Blaško és Denis Valko is bekerült. Így néz ki a DAC első ligás történelmének a 10 legfiatalabb debütánsát tartalmazó lista:
Bősze Levente - 15 éves és 181 napos
Martin Jenčuš - 16 éves és 325 napos
Dominik Veselovský - 17 éves és 2 napos
Roland Černák - 17 éves és 4 napos
Karol Blaško - 17 éves és 237 napos
Demeter Szabolcs - 17 éves és 322 napos
Zoran Záhradník - 17 éves és 344 napos
Denis Valko - 18 éves és 13 napos
Sladjan Pajić - 18 éves és 13 napos
Marko Divković - 18 éves és 41 napos
Megj.: a név után az életkor a bemutatkozás napján; vastaggal szedve azok a játékosok, akik a 2024/25-ös szezonban mutatkoztak be