Interjú

Schäfer András: Több volt ebben a meccsben

Schäfer András: Több volt ebben a meccsben

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 12.4.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

„Ismét sikerült rálelni arra az útra, amely eredményessé tesz minket.” Térdsérülése óta először lépett pályára a magyar válogatott középpályás.

„Megint álmosan kezdtünk, és sajnos a sors ismét bebizonyította, hogy így nem lehet kezdeni a Slovan ellen. Az előző összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is kaptak egy tizenegyest, ezt követően azonban szép lassan átvettük a játék irányítását. Előbb kiegyenlítettünk, majd ismét hátrányba kerültünk, de a végén sikerült megszereznünk az egyenlítő találatot. Úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy egy mérkőzésen sem leszünk elégedettek a döntetlennel, és ez a tegnapi rangadóra is igaz. Úgy éreztük, több volt ebben a meccsben és azt gondoltuk, hogy megérdemeltük volna még elvégezni azt a szögletet a legvégén, hiszen legalább 25-30 percet állt a játék. Úgy érzem, ismét sikerült rálelni arra az útra, amely eredményessé tesz minket” – értékelte a DAC-Slovan (2:2) rangadót Schäfer András, a DAC és a magyar válogatott (ma még) 21 éves középpályása.

Andris a márciusi válogatott összetartáson térdsérülést szenvedett, és igencsak kérdéses volt a tegnapi játéka. Végül a cserepadon kapott helyet, majd a 78. percben becserélte őt Bernd Strock. „Jól éreztem magam a pályán. Megbeszéltem a mesterrel, hogy csak szükség esetén állok be. Nagyon köszönöm neki a lehetőséget, hogy ilyen kevés edzéssel a hátam mögött is helyet kaphattam a keretben. Örülök, hogy szép lassan visszatérhetek a csapatba. Nem tudom, hogy a szerdai kupameccsen a kezdőcsapatban kapok-e helyet, a mesteren múlik minden. Szerintem próbál fokozatosan beépíteni a csapatba. Elég rossz érzés volt a lelátóról figyelni a meccseket, hiszen az ember legszívesebben mindig a pályán lenne és segítene a társaknak.”

A hétvégi forduló után maradt a Slovan tizenhárompontos előnye, míg a Zsolna feljött négy pontra, Nagyszombat pedig ötre. „Így, hogy a Zsolna és a Nagyszombat is győzött, nekünk is három pontot kellett volna szereznünk. Azt gondolom viszont, hogy a vasárnap mutatott játékra lehet alapozni és meg kell verni a többi csapatot. Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb. Mától már a kupameccsre összpontosítunk és elfelejtjük a rangadót. Ha hasonlóan futballozunk és pörgősebben kezdünk, akkor nem lehet baj.” 

article_bannerarticle_banner