Hír

Válogatott játékosaink szeptemberi programja

Válogatott játékosaink szeptemberi programja

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 4.9.2019, Krisztián Nagy

A 2019/20-as szezon első asszociációs időpontját megelőzően is több, a válogatottakba szóló meghívó érkezett klubunk címére.

A Fortuna Liga hetedik fordulója után jött el az idény első, válogatott mérkőzések miatti szünete. Peter Hyballa hét futballistája kapott meghívót a nemzeti csapatába, rajtuk kívül többen a bővebb keretben kaptak helyet, míg Ronan és Kalmár sérülés miatt maradt ki.

Immár hagyományosan Eric Davis abszolválta a leghosszabb utat. Panama az új versenysorozat, a CONCACAF Nemzetek Ligája keretén belül Bermuda válogatottjával találkozik: először idegenben, majd otthon.

A 21 éven alatti nemzeti csapatok számára ezekben a napokban indul a küzdelem a 2021-es Európa-bajnokságra való kijutásért, amelyet két év múlva Magyarország és Szlovénia rendez majd. Martin Jedlička a cseh válogatottal kezdésképpen Litvániát fogadja pénteken, a fiatal szlovákok pedig ugyanaznap Azerbajdzsánban vendégszerepelnek Martin Bednárral és Matej Oraveccel a soraikban. Guľa szövetségi kapitány együttesében a DAC kötelékébe tartozó játékosok közül Dominik Špiriak, Jakub Švec és Almási László is helyet kapott. Az együttes jövő kedden a DAC ellen játszik felkészülési mérkőzést a MOL Arénában.

Kalmár sérülése és Šatka a Lech Poznań-hoz való igazolása miatt hosszabb idő után nincs sárga-kék futballista sem a magyar, sem pedig a szlovák felnőttválogatott keretében. Kristián Koštrna illetve Vida Krisztopher neve a tartalékok között szerepel.

A legnagyobb számban a szlovák U19-es válogatottban képviselteti magát a DAC, ahova a felnőtt együttesünk keretéhez tartozó Malýn, Veselovskýn és Nagyon kívül az idősebb ificsapatunkban szereplő Bari és Gembický is meghívót kapott.

A DAC felnőttcsapata tagjainak programja a szeptemberi válogatott mérkőzéseken:

Eric Javier Davis (Panama) – Nemzetek Ligája
2019.09.06., péntek, 00.00 óra (Bermuda): Bermuda – Panama
2019.09.09., hétfő, 02.00 óra (Panama City): Panama – Bermuda

Martin Bednár, Matej Oravec (Szlovákia U21) – 2021-es Eb-selejtező, felkészülés
2019.09.06., péntek, 18.30 óra (Baku): Azerbajdzsán – Szlovákia
2019.09.10., kedd, 17.30 óra (Dunaszerdahely): DAC - Szlovákia

Martin Jedlička (Csehország U21) – 2021-es Eb-selejtező, felkészülés
2019.09.06., péntek, 18.00 óra (České Budějovice): Csehország – Litvánia
2019.09.09., hétfő, 21.00 óra (Troyes): Franciaország – Csehország

Matúš Malý, Dominik Veselovský, Nagy László, Bari Krisztián, Sebastian Gembický (Szlovákia U19) – felkészülés
2019.09.06., péntek, 16.30 óra (Sauvo): Finnország – Szlovákia
2019.09.09., hétfő, 17.00 óra (Kauniainen): Finnország – Szlovákia

article_bannerarticle_banner