Hír

Sikerül beleszólnunk a bajnoki címért folyó harcba?

Az idény utolsó előtti hazai mérkőzésén a táblázat második helyén álló és a bajnoki címért küzdő zsolnaiakat fogadjuk. A találkozó pénteken 19.00-kor kezdik. 

A hatszoros bajnok zsolnai csapat négy fordulóval a bajnokság vége előtt ötpontos hátrányban van a Trencsénnel szemben. Guža edző védencei számlálják a legkevesebb vereséget, 29 forduló alatt mindössze háromszor kaptak ki - mindannyiszor 0:1 arányban. A 6. fordulóban Zólyombrézón, a 22. fordulóban Nagyszombatban és a 26. fordulóban nagy meglepetésre a Miavától odahaza szenvedtek vereséget. Az idegenbeli találkozók tekintetében egyértelműen a bajnokság legeredményesebb csapata a Zsolna: 15 mérkőzésen 27 pontot gyűjtöttek, idegenbeli mérlegük 7-6-2, gólarányuk 28:14. A zsolnaiak másik két mutatóban is a legjobbak: ők szerezték a legtöbb gólt (62), egyúttal ők kapták a legkevesebbet is (23). A legtöbb találat is holnapi ellenfelünk mérkőzésein esett, átlagban 2,93. A bajnokság legeredményesebb játékosa, a 16 találatnál járó Matej Jelić szintén Zsolnán szerepel.

Az elmúlt három fordulóban a táblázat alsó felében tanyázó csapatok ellen játszott a Zsolna, és ezt a sorozatot pontveszteség nélkül tudta le: Besztercebányán 3:0-ra, Zólyombrézón 3:2-re győztek, míg legutóbb az aranyosmarótiakat ütötték ki odahaza 4:1 arányban.

Csapatunk a múlt heti két mérkőzésen hat pontot szerzett, és így megszakította az 51 napig tartó nyeretlenségi sorozatát. A Miava és a Besztercebánya ellen is elég volt egy szerzett gól a három pont megszerzéséhez. Meglátjuk, hogy holnap sikerül-e végre egynél többször is betalálunk - először a tavasz során.

A csapatok mindkét őszi találkozóján négy gól esett. A 8. fordulóban, augusztus 29-én stadionunkban 2:2-es döntetlen született (gólszerzők: Jurčo, Krišto - Čmelík, Mihalík), míg november 30-án, az utolsó őszi fordulóban 3:1-re győzött odahaza a Zsolna (gólszerzők: Čmelík, Jelić, Škvarka - Szarka). Legutóbb tavaly márciusban, a 2013/14-es szezon tavaszi felében sikerült legyőznünk a sárga-zöldeket 2:1-re - Ujlaky és Brašeň góljaira a tavaly még zsolnai mezben futballozó Jurčo válaszolt. A holnapi mérkőzésen egy hasonló sikerrel jelentősen beleszólnánk a bajnoki címért folyó harcba.

A zsolnai klubot 1908-ban alapították Zsolnai testgyakorlók köre név alatt. Az új évezred legsikeresebb szlovák klubja, 2002 óta hat bajnoki címet gyűjtött. A múlt idényben kissé gyengébben szerepelt Adrián Guža csapata, csak a 9. helyen végzett, idén azonban ismét visszatért azokra a helyekre, ahol az elmúlt évek során megszokhattuk.

A Zsolna rendszeres élvonalbeli ellenfelünk az 1985-ös, föderális ligába való feljutásunk óta. Elsőként 1985. szeptember 7-én találkoztunk velük, és az akkori 1:0-s győzelmünk volt a DAC történetének első élvonalbeli győzelme. A gólt Majoros szerezte büntetőből, mely a DAC első gólja volt a legfelső osztályban.

  

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 33  11-10-12, gólarány 30:42

Stadionunkban: 17  9-4-4, 20:15

A Fortuna Liga 30. fordulójának műsora:

Szombat, 2015. március 28., 14.30: Ružomberok-Košice 1:0

Péntek, 2015. május 15., 19.00: DAC 1904-Žilina

Szombat, 2015. május 16., 16.30: Podbrezová-Zlaté Moravce, 19.00: Trenčín-Myjava, Slovan-Banská Bystrica

Vasárnap, 2015. május 17., 19.00: Trnava-Senica

A DAC-Zsolna bajnoki mérkőzés holnap 19.00-kor kezdődik, játékvezetők P. Hrčka - Balko, Poláček.

Kapcsolódó hírek

Hír