Hír

Simon Pambou kongói válogatott lesz

Simon Pambou kongói válogatott lesz

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 9.3.2017, Nagy Krisztián
article_banner
article_banner

A DAC huszonegy esztendős középpályása, Yves Simon Pambou meghívót kapott a kongói válogatott márciusi felkészülési mérkőzésére Mauritánia ellen. 

„A szüleim Kongóból származnak. Több évtizeddel ezelőtt költöztek el onnan Franciaországba, ahol megismerkedtek. Én már Párizsban születtem,” mondja a DAC 21 éves középpályása, aki egyébként francia állampolgár. „A kongói válogatott edzőinek megvan az áttekintésük azokról a futballistákról, akiknek a felmenői Kongóból származnak, de Franciaországban, vagy más országokban születtek. Már hosszabb ideje figyeltek, és most meghívtak a legközelebbi felkészülési mérkőzésre.” A „Vörös Ördögök”, ahogy a kongói válogatottat becézik, Mauritánia ellen lépnek pályára. A mérkőzés március 27-én kerül megrendezésre.

„A válogatott meghívó nagy meglepetés volt a számomra, ugyanakkor nagyon örültem neki. Egy új fejezet kezdődik a pályafutásomban, mely magasabbra, nemzetközi szintre emel. Természetesen igyekezni fogok minél jobb teljesítményt nyújtani, hogy bennragadhassak a válogatottban, melyre júniusban egy igazi rangadó vár - a legközelebbi, kameruni rendezésű Afrika-kupára való selejtező keretein belül a Kongói Demokratikus Köztársaság együttesével mérkőzünk,” teszi hozzá Simon Pambou.

A kongói válogatott az aktuális FIFA világranglista 78. helyén áll. Az európai csapatok közül például Norvégia, Örményország vagy Finnország is mögöttük van.   

article_bannerarticle_banner