A rájátszás hétvégi 9. fordulójának minden egyes lefutott kilométere 10 eurót ér.
A Niké Liga segít projekt a negyedik, egyben utolsó felvonásához érkezett a 2024/25-ös szezonban. Május 10-ét minden évben a Mozogj az egészégedért világnapjának nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és éppen a mozgás lesz a rájátszás tematikus, 9. fordulójának a fő motívuma. A mozgás ugyanis fontos szerepet tölt be úgy a bajnokságunk játékosainak, mint a Špeciálne olympiády Slovensko szervezet sportolóinak az életében is. Ez a szervezet az intellektuálisan hátrányos helyzetű embereket segíti abban, hogy a sportnak köszönhetően könnyebben betagozódjanak a társadalomba és ezúttal pont nekik segít majd a Niké Liga. Méghozzá a futás által.
„A sport remek módja az akadályok leküzdésének. Sok embernek segített már megtalálni a helyét a világban, ami alól a futballisták sem kivételek. Az intellektuálisan hátrányos helyzetű sportolók helyzete sok tekintetben nehezebb, mint az ismert kollégáiké, de mindkét csoportot összeköti a mozgás öröme és a hatalmas győzelmi vágy. Egyszerűen a szó jó értelmében véve, a sport a diagnózisuk. Örülök, hogy az idény végén a klubokkal és a névadó szponzorunkkal közösen ismét segíthetünk azoknak, akiknek erre szükségük van” – mondta Ivan Kozák, a Ligás Klubok Uniójának az elnöke.
MINDEN EGYES KILOMÉTER ÉRTÉKES
A gólok, a kapushárítások és a bedobások után ezúttal a lefutott kilométerek lesznek értékesek. Minden egyes kilométerért, amelyet a játékosok a rájátszás 9. fordulójának mérkőzésein teljesítenek, a honi élvonal névadó partnere, a Niké 10 eurót ajánl fel a Sport jövőjéért alapból a Špeciálne olympiády Slovensko szervezetnek.
„Amikor elindítottuk ezt a projektet, a segítségnyújtás volt a célunk. Örülök annak, hogy sikerül teljesíteni ezt a célkitűzést. Összességében a Niké Liga segít projekt keretén belül három polgári társulást 60 ezer euróval támogattunk. Ez azonban nem minden. Már a soron következő fordulóban ismét segítünk. A labdarúgók által lefutott minden egyes kilométerért a Niké 10 eurót utal a Sport jövőjéért alapból a Špeciálne olympiády Slovensko szervezetnek. Az említett szervezetnek a különféle nehézségekkel küzdő emberek a tagjai, akik azonban elképesztően lelkesednek a sportért. Mi és a futballisták is ilyenek vagyunk, így bízom benne, hogy a lehető legtöbb kilométert teljesítik, mi pedig a lehető legmagasabb összeget adhatjuk át nekik” – nyilatkozta a Niké cég vezérigazgatója, Roman Berger.
Viszont nem csak a Niké Liga játékosai segíthetnek a teljesített kilométereikkel. Ez a lehetőség a szurkolók számára is adott. A Niké Liga rájátszása 9. fordulójának kiválasztott mérkőzésein futópaddal felszerelt zónák lesznek előkészítve, ahol a szurkolók szimbolikusan egy kilométert, vagy akár csak néhány métert is lefuthatnak a speciális olimpián résztvevő sportolók támogatására. Minden teljesített „szurkolói” kilométerért a Niké a Sport jövőjéért alapból 1 eurót utal a Špeciálne olympiády Slovensko szervezetnek. A drukkerek egyúttal csatlakozhatnak egy, a futással kapcsolatos kihíváshoz is, amiről többet a Niké je tipovanie szociális hálózatain tudhatnak meg többet.
A vasárnapi DAC-Nagyszombat összecsapás esetében a futópad a B tribün mögött helyet kapó Niké Liga Fanzónában kerül elhelyezésre. A szurkolói zóna több attrakcióval, tárgyi díjakért zajló versenyekkel, vagy a DAC játékosainak az autogramosztásával készül és már 16:00 órakor megnyitja a kapuit.
A SPORT, MINT A LEGSZEBB ÉS A LEGKÖNNYEBB ÚT
A Špeciálne olympiády Slovensko szervezet 1993-ban alakult meg. Jelenleg 22 különféle sportágból 1300 sportolót fog össze. A szervezet az 1200 önkéntese segítségével is egészéves edzésciklust biztosít a hazai és a nemzetközi sportversenyeken is, az intellektuálisan hátrányos helyzetű gyerekek és felnőttek számára egyaránt.
„Rendkívül boldogok vagyunk, hogy a Niké Liga futballbajnokság tisztában van azzal, hogy az inklúzió nemcsak a befogadásról, hanem az elfogadásról is szól. A professzionális játékosok és a csökkentett intelligencia-hányadossal rendelkezők összekapcsolása egy fontos üzenet a nyilvánosság számára, hogy ők is a közösségünk tagjai. A „Beháme pre Špeciálne olympiády Slovensko” aktivitás a legközkedveltebb sportággal összekapcsolva felhívja a figyelmet az identitásukra, hogy ők is teljes jogú sportolók, hogy ők is képesek legyőzni saját magukat, hogy képesek keményen és rendszeresen edzeni. A projektből befolyó összeg azon sportolók felkészülését segíti majd, akik a kampány arcai lettek, továbbá a pénzből olyan sportesemények kerülnek megrendezésre, ahol a tehetségük fejlesztését tűzzük ki célul. A sport jelenti a legszebb és a legkönnyebb utat az inklúzióhoz és elmélyíti a résztvevők közötti kölcsönös megértést is. Köszönjük a Nikének ezt a kezdeményezést” – jelentette ki Eva Gažová, a Špeciálne olympiády Slovensko szervezet országos igazgatónője.