Interjú

Szánthó Regő: Megküzdöttünk a három pontért

Szánthó Regő: Megküzdöttünk a három pontért

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 10.10.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

„Ez volt a dunaszerdahelyi kölcsönjátékom első kétgólos meccse, így most már a mesterhármas a cél.” Szánthó Regő a Zsolna ellen megszerezte harmadik és negyedik találatát a Fortuna Ligában, utóbbival bejelentkezett a Hónap gólja díjért.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, amelyen öt gólt is szereztünk. Az első félidőben még tartotta magát az ellenfél, de a másodikban kivégeztük őket. Nem mondhatnám, hogy plusz motivációt jelentett számunkra a zsolnaiak vezető találata. Ugyanúgy dolgoztunk tovább, tudtuk, hogy meglesznek a lehetőségeink. Megküzdöttünk a három pontért. Az első és a második játékrészben is volt egy nagy helyzetem, amelyek kimaradtak, de szerencsére sikerült javítanom. Az első gólomnál éreztem, hogy nem volt les, az én oldalamon belógott a védő, aki csak akkor lépett ki, amikor a labda már félúton járt felém. Éreztem, hogy szabályos találatot lőttem. A második gólom szépre sikeredett, jól találtam el a labdát, de sokat gyakorolom ez effajta befejezéseket” – nyilatkozta a tegnapi DAC-Zsolna (5:2) ligameccs után Szánthó Regő, a DAC 21 éves szélsője. A Ferencvárostól kölcsönzött játékos előbb Dimun remek passzát vágta a hálóba, majd egy individuális akció végén, jó 20 méterről célzott Teplan hálójába. Utóbbi találat nagy eséllyel pályázik majd az októberi Hónap gólja díjra.

Csapatunk hosszú, öthetes kihagyás után tért vissza a MOL Arénába, és a lehető legjobb módon avatta fel az új gyepszőnyeget. „A talaj remek, jár a köszönet a pályakarbantartóknak, a nézők is kiválóan szurkoltak, mi pedig megháláltuk ezt nekik. A múlt heti Liptószentmiklós elleni mérkőzés nagyon nyögvenyelős volt, és a Zsolna ellen is lassabban lendültünk bele, de végül otthon tartottuk a három pontot. Reméljük, beindul a DAC-henger, és itt tudjuk folytatni pénteken is. Ez volt a dunaszerdahelyi kölcsönjátékom első kétgólos meccse, így most már a mesterhármas a cél. A góljaimat édesanyámnak és a kisgyerekeknek ajánlom” – tette hozzá Regő.

article_bannerarticle_banner