Hír

Szezonbérlet – a legjobb megoldás!

Szezonbérlet – a legjobb megoldás!

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 4.6.2018, Nagy Krisztián

Növeljük a szezonbérleteket árusító pénztáraink számát, és további újdonságokkal is készülünk.

A 2018/19-es bajnoki idény hazai mérkőzéseire szóló szezonbérletek árusítása június 1-jén, az első fázissal vette kezdetét, amely már csak holnap estig tart. A második szakasz – a szabad árusítás – június 6-án, szerdán indul.

Már csak június 5-ig (kedd), 19:04 óráig tart a 2017/18-as szezonbérlettel (tehát 2017 júliusában vásárolt) rendelkezők számára fenntartott vásárlás, melynek keretén belül e szezonbérletek tulajdonosainak garantáljuk az eredeti helyüket. A bérletek tulajdonosainak vásárláskor be kell mutatniuk a 2017/18-as idényre szóló bérletüket. A szabad helyválasztás elve érvényes – a 2017/18-as évad szezonbérletével rendelkező vásárlója meghagyhatja a régi helyét, de újat is választhat magának (a VIP-n kívül).

A fent megadott időpont után mindegyik szabad ülőhely megvásárolható lesz (a VIP-n kívül). A tavaszi, a TOP 4, illetve TOP 2 típusú bérletekkel rendelkezőkre nem érvényes az eddigi ülőhelyre vonatkozó elővásárlási jog.

A szabad vásárlás az összes szurkoló számára június 6-án, szerdán 14:00 órától indul.

A szurkolók kényelmének növelése érdekében szerdától további pénztárakat nyitunk meg, konkrétan a fő tribünön található Bronz VIP recepcióján.

Szintén szerdától indul a DAC store -30%-os akciója a melegítő felszerelésekre és a szublimált termékekre. A kiárusítás a kijelölt DACstyle termékekre vonatkozik.

Egyúttal megkérnénk a 2017/18-as szezonra vonatkozó mindenfajta bérlet tulajdonosát (egész évados, tavaszi, TOP 4, TOP 2), hogy hozzák magukkal a felsorolt bérleteket. Ezek bemutatása és beolvasása után az adatok automatikusan a rendszerbe kerülnek, így a pénztár személyzetének nem kell újra bevinniük az adatokat – ezzel még jobban felgyorsítva a vásárlás folyamatát.

A szezonbérletek előnyeit, az árlistát és a többi fontos információt itt olvashatják.       

A JEGYPÉNZTÁRAK NYITVA TARTÁSA

Az első fázis utolsó két napja: (csak a 2017/18-as teljes szezonbérlettel rendelkezőknek, akik 2017 júliusában vásárolták meg a bérletet)

Hétfő 2018.06.04.

14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

Kedd 2018.06.05.

14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

Második fázis: (szabad vásárlás az összes szurkoló számára)

Szerda 2018.06.06. – Péntek 2018.06.08.

14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára és Bronz VIP recepció

Szombat 2018.06.09.

09.00-14.00: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára és Bronz VIP recepció

Hétfő 2018.06.11. – Péntek 2018.06.15.

15.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

Szombat 2018.06.16.

09.00-12.00: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

A jegypénztárakban készpénzes és bankkártyás fizetés is lehetséges. Ne feledje magával hozni a kitöltött regisztrációs űrlapot!

A szezonbérletek árusítása ezek után az időpontok után is folytatódik, a nyitvatartási órákról később adunk tájékoztatást.

A VIP Silver, VIP Silver+ (céges csomagokat is készítünk) és VIP Gold belépőjegyek iránti érdeklődésüket kérjük, jelezzék a vip@fcdac.sk email címen.

A DAC szezonbérletesekre vonatkozó új adatfeldolgozási feltételek itt érhetők el.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri