Hír

Szívvel-bérlettel!

Szívvel-bérlettel!

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 11.6.2018, Nagy Krisztián

A szezonbérletek értékesítésének második fázisa június 23-ig tart.

A 2018/19-es bajnoki idény hazai mérkőzéseire szóló szezonbérletek árusítása június 1-jén, az első fázissal vette kezdetét, amely során a 2017/18-as szezonbérlettel (tehát 2017 júliusában vásárolt) rendelkezők számára volt fenntartva a vásárlás.

A második szakasz – a szabad árusítás, az eddigi ülőhelyre vonatkozó elővásárlási jog nélkül június 6-án indult, és a következő két hét során, egészen június 23-ig tart.

Szombaton, 2018. június 16-án megkezdődik a VIP Silver bérletek árusítása is; ezeket a jegypénztárakon kívül a DAC store üzletben is meg tudják majd vásárolni. Bővebb információért kövessék honlapunkat!

június 25-ével kezdődő héten a DAC-Ferencváros edzőmérkőzésre fogunk belépőjegyeket árusítani, ekkor szünetel majd a bérleteladás. A szezonbérletek értékesítésének harmadik szakasza július 2-án rajtol.

A szezonbérletek előnyeit, az árlistát és a többi fontos információt itt olvashatják.       

A JEGYPÉNZTÁRAK NYITVA TARTÁSA

Hétfő 2018.06.11. – Péntek 2018.06.15.

15.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

Szombat 2018.06.16.

09.00-12.00: DAC store (csak VIP Silver bérletek) és a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

Hétfő 2018.06.18. – Péntek 2018.06.22.

15.00-19.04: DAC store (csak VIP Silver bérletek) és a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

Szombat 2018.06.23.

09.00-12.00: DAC store (csak VIP Silver bérletek) és a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

A jegypénztárakban készpénzes és bankkártyás fizetés is lehetséges. Ne feledje magával hozni a kitöltött regisztrációs űrlapot!

Figyelem! Megkérjük a 2017/18-as szezonra vonatkozó mindenfajta bérlet tulajdonosát (egész évados, tavaszi, TOP 4, TOP 2), hogy hozzák magukkal a felsorolt bérleteket. Ezek bemutatása és beolvasása után az adatok automatikusan a rendszerbe kerülnek, így a pénztár személyzetének nem kell újra bevinniük az adatokat – ezzel még jobban felgyorsítva a vásárlás folyamatát.

A szezonbérletek árusítása ezek után az időpontok után is folytatódik, a nyitvatartási órákról később adunk tájékoztatást.

A VIP Silver, VIP Silver+ (céges csomagokat is készítünk) és VIP Gold belépőjegyek iránti érdeklődésüket kérjük, jelezzék a vip@fcdac.sk email címen.

A DAC szezonbérletesekre vonatkozó új adatfeldolgozási feltételek itt érhetők el.

Tovább folytatódik a DAC store -30%-os akciója is. A kiárusítás a kijelölt DACstyle melegítő felszerelésekre és szublimált termékekre vonatkozik.

Belépőjegyek a DAC-Ferencváros mérkőzésre

A magyar rekordbajnok elleni felkészülési mérkőzést 2018. június 30-án, szombaton 19:00 órától rendezik a dunaszerdahelyi MOL Arénában. Az online jegyvásárlás június 25-től a predpredaj.sk portálon lesz elérhető. A stadion kasszái június 27-én, szerdán nyitnak meg. A linket, a pontos nyitva tartást és az árjegyzéket hamarosan megtalálják honlapunkon. (A 2018/19-es szezonbérlettel rendelkező szurkolók számára a belépés ingyenes!)

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri