Szurkolók

Közel tízezren és regisztráció nélkül szurkolhatunk a Trencsén ellen

Közel tízezren és regisztráció nélkül szurkolhatunk a Trencsén ellen

A-CSAPAT
|
Szurkolók
| ke 17.8.2021, Ficza János

A szezon második hazai bajnoki mérkőzésén, vasárnap este a Trencsén csapatát fogadjuk. A nehéz szezonrajt miatt az összecsapás nagy jelentőséggel bír, hiszen győznünk kell, más opció nem létezik. Ráadásul közel tízezer néző jöhet ismét a MOL Arénába, segítsuk hát a csapatot és szurkoljunk együtt a győzelemért! A jegyértékesítés már elkezdődött.

A DAC következő ellenfele a Fortuna liga 5. fordulójában a tabella 4. helyén álló AS Trencsén csapata lesz. Mindkét együttes az előző fordulóbeli pontvesztéseit igyekszik majd korrigálni, így minden bizonnyal egy rendkívül izgalmas mérkőzést élhet majd át a helyszínre kilátogató több ezer szurkoló.

A mérkőzés augusztus 22-én, vasárnap 20 órától kerül megrendezésre a MOL Arénában.

A Trencsén legutóbb hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott a rózsahegyiek ellen, míg mi a Szenice otthonában egy utolsó percben lőtt góllal mentettünk pontot.

Mivel mindkét csapatnak a javítás lehetősége lebeg a szeme előtt, újra nagy szerep hárul majd szurkolóinkra, hogy a jól elhíresült, egyedi DAC-hangulatot megteremtve a 12. játékosként győzelembe hajszolják a csapatot.

Nagyszerű hír, hogy a legújabb rendelet alapján erre minden lehetőség adott:

a MOL Arenát 75%-ig megnyitjuk, vagyis mérkőzésen 9525 néző lehet jelen az alábbi feltételekkel:

  • Teljesen beoltott személyek oltási igazolással,

vagy

  • 48 óránál nem régebbi negatív antigén teszt, illetve 72 óránál nem régebbi negatív PCR vagy LAMP teszt felmutatásával,

vagy

  • Dokumentummal arról, hogy az elmúlt 180 napon belül átesett a COVID-19 betegségen,

vagy

  • 12 évnél fiatalabb.

A mérkőzésre előzetes regisztráció nem szükséges.

Az online jegyértékesítés már megkezdődött és egészen a meccs napjáig, 16 óráig elérhető lesz.

Személyesen, a MOL Aréna recepcióján csütörtöktől vásárolhatók meg a jegyek, az alábbi nyitva tartás szerint:

Augusztus 19-20., csütörtök-péntek: 14:00 – 19:04

Augusztus 21., szombat: 10:00 – 15:00

Augusztus 22-én a mérkőzés napján a Mol Aréna 2-es számú pénztárában is megvásárolhatóak lesznek a belépőjegyek, 16:00 órától egészen a mérkőzés kezdetéig, vagy amíg a készlet tart.

Ne maradjon le a felejthetetlen DAC-hangulatról és erről az izgalmasnak ígérkező összecsapásról! A nehéz időszakban is szüksége van a csapatnak a támogatásra, szurkoljunk együtt a helyszínen közel tízezer ember társaságában és zengjen a “Hajrá DAC”! 

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri