A DAC-ra az új idényben a Niké Ligában, a Slovnaft Cup-ban és az UEFA Konferencia Ligában is várnak párharcok. Íme, az ősz időpontjai!
A Zólyombrézó elleni győztes play-off döntővel bebiztosítottuk helyünket az UEFA Konferencia Ligában, majd a csapat nyári szünetre vonult. Branislav Fodrek vezetőedző védencei június 16-án, hétfőn kezdik meg az új idényre való felkészülést.
A 2025/26-os évadban a sárga-kékek a Niké Ligában, a Slovnaft Cup-ban és az UEFA Konferencia Ligában is érdekeltek, emellett a három versenysorozatból kettőnél ismert a menetrend.
A Niké Liga menetrendje – 2025 ősze:
A Niké Liga új szezonja július utolsó, negyedik hétvégéjén rajtol, a csapatok ősszel összesen 18 fordulót abszolválnak. Az utolsót december 13-14-én rendezik. Mindegyik játéknap hétvégén kerül megrendezésre, egyszer sem lesz hétközi forduló.
A bajnokságot hagyományosan ismét három válogatott szünet szakítja meg: egy szeptemberi, októberi és egy novemberi. Az új idény végleges sorsolása a Ligás Klubok Uniójának Elnöksége jóváhagyását követően lesz ismert, viszont a most véget ért idény helyezése alapján hazai pályán, a Nagymihály ellen kellene kezdenünk a szezont. Mivel azonban részt veszünk az EKL 2. selejtezőkörében, az idény első hazai bajnokija várhatóan vasárnap, július 27-én kerül megrendezésre a MOL Arénában.
1. forduló: július 26.
2. forduló: augusztus 2.
3. forduló: augusztus 9.
4. forduló: augusztus 16.
5. forduló: augusztus 23.
6. forduló: augusztus 30.
7. forduló: szeptember 13.
8. forduló: szeptember 20.
9. forduló: szeptember 27.
10. forduló: október 4.
11. forduló: október 18.
12. forduló: október 25.
13. forduló: november 1.
14. forduló: november 8.
15. forduló: november 22.
16. forduló: november 29.
17. forduló: december 6.
18. forduló: december 13.
A hivatalos játéknapot (szombat) tüntetjük fel; a menetrend a csapatok európai kupákban való szereplése és a televíziós közvetítések miatt változhat.
Azok a fordulók vannak vastaggal szedve, amelyeken a 2024/25-ös idényben elért helyezésünk alapján otthon kellene játszanunk. Ahogy azt fentebb is írtuk, ez csak a LKU Elnöksége jóváhagyása után lesz végleges. Az alapszakasz mérkőzéseinek a szétírását alább, grafikai alakban találják.
Az UEFA Konferencia Liga menetrendje – 2025 ősze:
Sorozatban a nyolcadik esztendeje – és összesítve a 11. alkalommal – jutottunk be az európai kupasorozatokba és az UEFA Konferencia Liga fennállásának ötödik idényében is a mezőny tagjai leszünk. A DAC a 2. selejtezőkörbe kapott besorolást, amelynek a párosításait június 16-án sorsolják ki.
1. előselejtező: július 10. (1. mérkőzések) és július 17. (visszavágók)
2. előselejtező: előselejtező: július 24. (1. mérkőzések) és július 31. (visszavágók)
3. előselejtező: augusztus 7. (1. mérkőzések) és augusztus 14. (visszavágók)
Play-off: augusztus 21. (1. mérkőzések) és augusztus 28. (visszavágók)
Csoportkör:
1. játéknap: október 2.
2. játéknap: október 23.
3. játéknap: november 6.
4. játéknap: november 27.
5. játéknap: december 11.
6. játéknap: december 18.