Hír

Teszteléssel és 22 játékossal indult a felkészülés

Teszteléssel és 22 játékossal indult a felkészülés

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 16.6.2025, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor

23 napnyi pihenő után megkezdődött a sárga-kékek felkészülése.

Pontosan 23 napig tartott játékosaink nyári pihenője, bár a legutóbbi két hétben már az egyéni edzésterveket is teljesíteniük kellett. Ma vette kezdetét a 2025/26-os bajnoki szezon kihívásaira való felkészülés.

Hétfőn fokozatosan érkeztek a sárga-kékek a MOL Akadémiára és a Sagax klinikára, tehát arra a két helyre, ahol a belépő teszteket abszolválják. A csoportokra osztott futballisták ma és holnap fiziológiai és erőnléti teszteken esnek át. „Az egyéni edzéstervek segítségével az volt a cél, hogy legalább a pihenőidőszak előtti állapotot fenntartsuk a labdarúgóknál. A tesztek egyrészt megmutatják, hogyan dolgoztak a szabadságuk alatt és a felkészültségi szintjükről is képet kapunk. Figyeljük a test összetételét, a mozgási sztereotípiákat, az erőt és a robbanékonyságot. A tesztelés eredményei alapján készítjük el az edzésterhelést, osztjuk csoportokba a játékosokat és ebből indulunk ki a megelőző protokollok kidolgozásánál is” – magyarázta Gábriš Csaba erőnléti tréner.

Első alkalommal szerda reggel gyűlik össze a csapat az első közös labdás gyakorlás előtt és azonnal a kétfázisos edzésrendszerre állnak be.

A keretben eddig nem ment végbe jelentősebb mozgás, így a felkészülésbe az összes tavaszi kulcsember is bekapcsolódik.

Régi-új arcnak számít Ioannis Niarchos, aki a kassai vendégjátékáról tért vissza. Az A-csapathoz a somorjai partnerklubunk és az akadémia labdarúgói is csatlakoztak: Fellipe Vieira, Abraham Beugre és Nathan Udvaros.

A szerződésük lejártával Milan Dimun és Mateus Brunetti távozott, Fortune Bassey pedig a vendégjátéka letelte után hagyta el a Csallóközt.

Az első napon összesen 22 játékos jelentkezett az edzői stábnak, a tavaszi keret négy tagja később csatlakozik a társakhoz. Viktor Djukanović és Bősze Levente további egy hét pihenőt kapott a trénerektől, mivel a legutóbbi szezonjukat válogatott összetartás hosszabbította meg. Mahmudu Bajo és Alejandro Mendez a repülőgép-csatlakozás problémái miatt késnek. Bartol Barišić engedélyt kapott arra, hogy új klubot keressen magának.

A felkészülés menetrendje az új tartalékcsapatunkkal vívott találkozóval (július 14.) bővült, az ausztriai edzőtáborban abszolvált mérkőzéssel és a főpróbával kapcsolatban az utolsó részletek megbeszélése zajlik.

A felkészülés elején megjelenő játékosok (2025.6.16.):

Kapusok: Popović, Filipe, Kaltsas, Németh
Védők: Andzouana, Csinger, Kacharaba, Kapanadze, Modesto, Yapi
Középpályások: Abraham, Blaško, Fellipe, Herc, Ramadan, Tuboly, Udvaros
Támadók: Niarchos, Redzic, Sylla, Trusa, Valko
Hiányzók: Djukanović, Bősze (meghosszabbított pihenő a válogatott kötelezettségek miatt), Mendez, Bajo (később csatlakoznak)

A nyári felkészülés menetrendje:

Június 16., hétfő: a felkészülés kezdete, DAC akadémia
Június 27., péntek: FC Noah – DAC 1904 (Csorna, Magyarország)
Július 2., szerda: DAC 1904 – TSC Topolya (DAC Akadémia)
Július 6-11.: összpontosítás, Wenigzell, Ausztria
Július 10/11: az ellenfél kiléte megbeszélés alatt
Július 14., hétfő: DAC 1904 A – DAC 1904 junior (DAC Akadémia)
Július 17., csütörtök: az ellenfél kiléte megbeszélés alatt

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri