Hír

Tizenötször az élen

Tizenötször az élen

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 14.1.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

Az eddigi 796 élvonalbeli mérkőzésünk után csak 15-ször álltunk a tabella legmagasabb fokán. Ebből tizenegyszer az aktuális idényben!

Az 1985-ös első élvonalbeli feljutásunk óta a jelenleg a 26. idényünket töltjük az élvonalban. Összességében 796 összecsapás van már a hátunk mögött, és ha megnézzük a találkozók után elfoglalt helyezésünket a tabellán, akkor azt láthatjuk, hogy messze a jelenlegi szezon a legsikeresebb ebből a szempontból (is).

A sárga-kékek mindössze három idényben voltak listavezetők: a legelső ilyen alkalom 1991 tavaszán volt, amikor is a 25., 26. és a 27. játéknapot követően, tehát három fordulóval az évad vége előtt is mi álltunk az első helyen. A táblázat eleji tömörülésből végül egy 4. helyezéssel jöttünk ki.

Az újabb tabellaelsőségre hosszú ideig, 28 évig vártunk, amikor a DAC a tavalyi, 2019/20-as idény 2. fordulója után állt az élen.

A jelenlegi, 2020/21-es szezon során a második kivételével az első 12 fordulóban, tehát 11 esetben is a DAC vezette a táblázatot.

Összeszámolva és aláhúzva: a DAC eddig összességében 15 fordulóban vezette a bajnokságot – ebből 11 múlt ősszel született!

Összehasonlításképpen, a 2. hely 83 fordulón, a bronzérmes pozíció 90 fordulón keresztül volt a miénk. Másrészt, 69 alkalommal voltunk sereghajtók.

Ahogy azt a szöveg alatti táblázat is mutatja, a DAC három időszakban volt a legsikeresebb: a múlt évezred 80-as éveinek második felében, a 90-es évek kezdetén és a legutóbbi négy szezonban.

Egyébként, ha átlagot vonunk az eddigi 26 élvonalbeli szezonunkban elfoglalt tabellahelyezésünkről, akkor a 7,6-os átlaghelyezést kapunk.


Legenda: az idény mögötti zárójelben található az élvonal résztvevőinek a száma és a DAC helyezései az egyes fordulókat követően. Színesen az első három és az utolsó helyezést jelöltük.

Megj.: a Miava a 2016/17-es idény során kijelentkezett az élvonalból, az eredményeiket törölték, de az eredetileg tervezett 33 forduló megmaradt. Az ellenük vívott két összecsapásunkat is annulálták, a harmadikra pedig már nem is került sor. Ez okozza az összesített mérkőzésszám (796) és a bajnoki fordulók (799) közötti eltérést. 

article_bannerarticle_banner