Hír

TomᚠHuk: Magunk elé tekintünk

TomᚠHuk: Magunk elé tekintünk

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 19.3.2019, Nagy Krisztián

Csapatkapitányunk a vasárnapi, Rózsahegy elleni mérkőzésről, az eddigi tavaszi szereplésről és a szezon hátralevő részére szóló célokról is beszél.

A DAC csapatkapitánya a vasárnapi, Rózsahegy elleni találkozón két vitatott szituációban is főszerepet játszott. Az 55. percben az ellenfél kapusa, Macík ütötte el őt a vendégek tizenhatosában, ám a játék tovább folytatódott. „A labda közém és Macík kapus közé esett. Én voltam hozzá közelebb, sikerült is beadnom felette. Macík becsúszott, elérte a lábaimat, tehát mindenképpen volt ott kontaktus. Abban az adott pillanatban belém hasított a fájdalom, de szerencsére nem történt semmi komoly, így folytathattam a játékot,” állapította meg a kassai születésű Huk, aki az ottani labdarúgás neveltje.

A következő szituáció, amely komoly izgalmat okozott a szurkolóknak, a 78. percben következett be, már 1:1-es mérkőzésállásnál. Ekkor Davis szabadrúgását követően Huk a kapuba bólintott, majd a drukkerekhez futott, hogy együtt ünnepeljék meg a vezető találatot, ami sajnos lesállás miatt végül nem lett érvényes. „Elsősorban ki kellett volna pillantanom a partjelzőre, ám abban a pillanatban nem jutott eszembe, hogy esetleg lesről esett a gólom. Úgy tűnt, hogy minden szabályos volt. Természetesen hatalmas érzelmek szabadultak fel bennem, boldog voltam, hogy sikerült megfordítanunk a meccset. Sajnos az asszisztens beintette, így csak egy ponttal gazdagodtunk.”

A rájátszás első fordulójának mérkőzése a 95. bajnoki volt Huk számára klubunk színeiben, ezeken két (szabályos) gólt szerzett. „Az első félidő kiegyenlített volt, főleg a két tizenhatos között zajlott a játék. Sajnos rögtön az első helyzetecskéből gólt kaptunk, így futhattunk az eredmény után. A második játékrészben átvettük az irányítást és az ellenfél piros lapja is besegített nekünk. Ott már minden mindegy alapon támadtunk, csak kár, hogy nem sikerült megszereznünk a második gólt is. A Rózsahegy jól védekezett, mindent beleadtak és egy ponttal távoztak.”

Ahogy azt már a 24 éves, egykori utánpótlás-válogatott is említette, a második negyvenöt percben hatalmas mezőnyfölényben futballoztunk, a B-közép előtti kaput rohamoztuk folyamatosan. Esetenként kézilabdameccsre hasonlító módon szorítottuk be kapujuk elé a vendégeket. Nem lehetett volna valahogy még egyszer bepasszírozni a labdát a hálóba? „De igen, ám az idei szezonban már annyiszor fordítottuk meg a találkozókat az utolsó percekben… Nem muszáj mindig sikerülnie. Ha vasárnap nem mi kapjuk ez első gólt, akkor biztosan megszerezzük mindhárom pontot.”

Az első öt tavaszi összecsapás után 2-1-2-es mérleggel állunk. „Hiányzik néhány pont – például egy a Slovan ellen vagy a két vasárnapi. Ezekkel a tarsolyunkban mindenképpen boldogabbak lennénk. Még kilenc bajnoki van hátra, őrizzük nyolcpontos előnyünket a Rózsahegy előtt, de mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, és igyekezni mindig a soron következőt megnyerni. Most jön a válogatott meccsek miatti szünet, és alaposan fel kell készülnünk a Slovanra, hogy idegenben minél jobb eredményt érhessünk el. Előre tekintünk, de nem árt odafigyelnünk az alattunk tanyázó csapatokra sem. Elsősorban szeretnénk ismét megelőzni a Zsolnát. Még kétszer is megmérkőzünk velük, így tehát meglesz erre a lehetőség. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk, és legalább a tabella második helyét kiharcoljuk.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri