Hír

TomᚠHuk: Már hiányzott a labda

TomᚠHuk: Már hiányzott a labda

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 16.6.2018, Nagy Krisztián

A huszonhárom éves középső védőnk szívesen küzdené be magát a válogatott szűkebb keretébe.

Véget ért a négyhetes szünet. Aktívan, passzívan, vagy esetleg ezek kombinációjával pihentél?

„Ez az időszak főleg a pszichikai pihenésről szólt, hiszen a szezon vége kissé hektikus volt. Nagyon jól kipihentem magam, és a szünet vége fele teljesítettem az egyéni edzéstervet. Kicsit meghajtottam magam, hogy felkészülten érkezzek az első edzésre. Úgy gondolom, hogy a szünet alatt mindannyian kiéheztünk a munkára.”

Tudjuk rólad, hogy az edzések után is gyakran túlórázol. Milyen érzésekkel érkeztél az első összejövetelre?

„Már vártam az első edzést, elég volt a szabadságból. A labda és a foci is hiányzott már, a csapattársaim szintén. Nehéz megmondani, hogyan osztják szét a terhelést az edzők a felkészülés idejére, és majd ettől függően elválik, hogy marad-e még erőm konditerembe menni vagy nyújtani. Annak is örülök, hogy jó regenerációs lehetőségeink vannak, amik jól fognak jönni.”

Ez a nyári felkészülési időszak amiatt is más lesz, mert nemcsak a bajnokságra és a szlovák kupára, hanem az Európa-ligára is fel kell készülnünk…

„Igen. Az Európa-liga korábban kezdődik a bajnokságnál, ami kicsit furcsa lesz a számunkra. Rögtön tétmérkőzéssel kezdünk, nem lesz időnk a többi, éles összecsapáson összeszokni. Viszont a felkészülés során több, minőségi ellenféllel is találkozunk, és ellenük az eredményre is oda kell figyelni, hiszen az Európa-ligában csak az számít. Olyan jó csapatokkal mérkőzünk, mint a Videoton vagy a Ferencváros, akik a magyar bajnoki címért küzdöttek egymással. Nagyon erős együttesek ezek, és biztosan jó erőfelmérőt jelentenek majd a számunkra.”

Mit szeretnél elérni az új szezonban?

„Legalább olyan sikert, mint az elmúlt idényben, és egy újabbat lépni előre. Ismét konkrét célokat akarunk kitűzni magunk elé: kevesebb gólt kapni és minél többet lőni. Főleg azonban rögtön a szezon legelejétől gyűjtögetnünk kell a pontokat, hiszen csak így lehetünk sikeresek.”

Milyen személyes célokkal vágsz neki az új évadnak? Már sikerült bekerülnöd Kozák szövetségi kapitány bővebb keretébe…

„Több felelősséget akarok vállalni, akár lesznek változások a keretben, akár nem. Lassan én leszek itt az egyik legidősebb futballista, de ez abszolút nem probléma számomra. Természetesen szeretnék bekerülni a válogatott szűkebb keretébe, de ehhez az kell, hogy folyamatosan jó teljesítményt nyújtsak a DAC színeiben. Erik Pačinda és źubo Šatka példáján láthatjuk, hogy Dunaszerdahelyről is be lehet kerülni a nemzeti csapatba. Meglátjuk, mit hoz a nyári átigazolási időszak, ám én mindenre fel vagyok készülve.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri