Hír

TomᚠHuk: Szebb jubileumot kitalálni sem lehet!

TomᚠHuk: Szebb jubileumot kitalálni sem lehet!

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 29.4.2019, Nagy Krisztián

Kapitányunk századik ligameccse a DAC-ban remekül zárult – nem csak számára, de az egész csapat számára is.

A szombati DAC-Slovan (1:0) rangadó volt Tomáš Huk 100. élvonalbeli mérkőzése klubunk színeiben. A találkozó előtt kapott is egy emlékmezt, jó félórával a lefújás után pedig menyasszonyától, Monikától egy másikat, csak épp torta formájában. És mi történt közben? Elég, ha csak a számokra hivatkozunk. Tomáš az egyik legjobb mérkőzését játszotta a Fortuna Ligában, amiről az InStat index is árulkodik. Martin Jedličkával karöltve a felsőházi rájátszás 6. fordulójának legjobban értékelt játékosai lettek. Teljesen megérdemelten! Jobb nem is lehetett volna ez a jubileum, szebbet kitalálni sem tudnék. A 100. mérkőzésemen hazai győzelem a Slovan ellen – ez a lehető legjobb. Főként a három pontnak örülünk, én pedig büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nagy klubnál, mint a DAC, lejátszhattam száz mérkőzést” – nyilatkozta holnapunknak a győztes rangadó után a 24-éves csapatkapitány.

A szombati győzelem már a 17. volt számunkra az aktuális idényben, amivel új maximumot állítottunk be az élvonalbeli szereplésünk során. Egyúttal beállítottuk a tavaly elért pontrekordot is. Fantasztikus volt a hangulat, a szurkolóink végig hajtottak minket előre. Az első félidőben a Slovan volt a jobb, kidolgoztak 2-3 igazán komoly helyzetet, viszont jót tett nekünk, hogy ezekből nem kaptunk gólt. A második félidőre nézve azt mondtuk, bátrabbnak kell lennünk, helyzeteket kell kialakítanunk és lehetőleg az elsőt értékesíteni. Szerencsére ez sikerült – az első, s a legnagyobb helyzetünkből gólt tudtunk szerezni, ami fantasztikus volt. Ezt követően sajnos nem tudtuk tartani Dražićot, amikor Kone szabálytalankodott vele szemben, de Mao Jedlička most is játékban tartott minket. A játékvezető azonban kiállította Konét, ami azért keresztülhúzta a számításainkat. Ennek ellenére a fiúk, mindenki, aki játszott, dolgozott és harcolt, s megérdemelten ünnepelhetjük a győzelmet.”

Vasárnap tovább javíthatunk a statisztikáinkon. Zsolnán már az egy pont is végleg bebiztosítaná számunkra az ezüstérmet, ami a DAC mindenkori legjobb helyezését jelentené. „Ez lesz az első a négy döntő mérkőzésünkből. Bízom abban, hogy sikerül azonnal az elsőt teljesítenünk és bebiztosítjuk második helyünket. A Zsolna a neveltjeivel fog pályára lépni, de nem rájuk kell figyelnünk. Nekünk saját magunkra kell koncentrálnunk, megfelelően regenerálódnunk, kiélvezni ezt a Slovan elleni győzelmet, majd tiszta fejjel indulni Zsolnára, ahol a műfüves pályán sosem egyszerű a játék. Jelenleg azonban a fiúk kitűnő munkát végeznek az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt. Hiszek abban, hogy a múlt évhez hasonlóan most is a győzelemért utazunk Zsolnára” – reménykedik a DAC 16. „századosa”.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri