27 napnyi pihenőt követően elkezdődött a felkészülés a sárga-kékek számára.
Május 16-án, az utolsó tavaszi fordulóban a Nagyszombat felett aratott háromgólos győzelemmel zárult a legutóbbi idény, majd a sárga-kékek rögtön meg is kezdték a nyaralásaikat. Néhányuk azonban a szünet alatt nemcsak az egyéni futógyakorlatok által felhalmozódott kilométereket gyűjtötték, hanem az esküvői gratulációkat is. Klemen Nemanić, Tsotne Kapanadze, Domsitz Márton fizikoterapeuta és Gódány Marián szertáros is kimondta a „boldogító igent”.
Kéthetes teljes pihenőt követően a játékosok elkezdték az egyéni edzéstervek megvalósítását, amelyek futásokból és az edzőteremben elvégzendő gyakorlatokból tevődött össze. Ennek célja a futballisták a pihenő előtti állapotszintjének a fenntartása volt.
Ma, 27 nap pihenő után megkezdődött számukra az új, 2026/27-es versenyidényre való közös felkészülés. Reggel hét órától egyesével váltják egymást a Sagax klinikán, kilenctől pedig hármas csoportokban a klubakadémia edzőtermében. A belépő fizió- és erőnléti tesztek hasonlóak azokhoz, amelyeket az előző felkészülések kezdetekor is abszolváltak futballistáink. Az edzői stábnak így kellő mennyiségű háttérinformáció áll majd a rendelkezésére az összehasonlításhoz.
Az eredmények megmutatják számukra, hogyan dolgoztak a labdarúgók a szünet során és hogy milyen a felkészülési szintjük, a testösszetételük, a mozgássztereotípiáik, az erejük vagy a robbanékonyságuk. A tesztelés után mindegyik játékosra egy négyszemközti beszélgetés vár az új trénerével, Robert Klauss-szal. „Nagyon boldog vagyok, amiért végre elkezdhetjük a munkát. Hosszú felkészülés áll előttünk, amely során megismerjük egymást és dolgozunk a részleteken. Kiválóak az itteni feltételek és a legnagyobb kívánságom az, hogy mindegyik futballista maradjon egészséges, leljék örömüket az elvégzett munkában és hogy minden nap fejlődésre éhesen jöjjenek edzeni” – állapította meg a DAC újdonsült szakvezetője. Az ő tréneri kinevezéséhez vezető folyamat a sportigazgató, Jan-Pieter Martens irányításával és a klubvezetéssel szorosan együttműködve zajlott le.
„Szerintem a keret nagyon jó alapokkal rendelkezik, amit a legutóbbi idényben mutatott teljesítmények is alátámasztanak. Ugyanakkor intenzíven dolgozunk az olyan további erősítések érkezésén, akiket már előre prioritásként határoztunk meg. Néhány játékosokkal folytatott tárgyalások immár előrehaladott szakaszban vannak, egy balhátvéd érkezése napok kérdése” – tette hozzá a DAC szakvezetője.
Asszisztensként Thomas Kraus, Domink Schmitt, Bazsó Zsolt és Ladislav Kubalík segítik majd a munkáját, míg a kapusok felkészítéséért továbbra is Pavol Hrnčiarik felel. A 39 esztendős Kraus már a bécsi Rapid együttesénél is Klauss segédedzője volt, míg a 34 éves Schmitt Nürnbergben dolgozott együtt új szakvezetőnkkel. Bazsó az akadémiánkról érkezik, ahol legutóbb a junior csapatunkat vezette. Thomas Kraus később csatlakozik a gárdához, mivel jelenleg a németországi televízió szakértőjeként vesz rész a 2026-os vb-n.
Az első közös gyakorlás vasárnap 12:00 órától zajlik majd, emellett a csapat ezt megelőzően még abszolvál egy 8 kilométeres szakaszt a Tour de Kukkonia kerékpárosverseny keretén belül. A futballcsukákat így egy rövid időre felváltják a biciklik. Az említett vasárnapi tréning egyébként nyilvános lesz és a MOL Akadémia fő mérkőzéspályáján gyakorolnak majd futballistáink. Jövő hétfőtől aztán a gárda áttér a napi kétfázisos edzésprogramra.
Ahogyan az ismert, a DAC tavaszi játékoskeretéből a szerződése, illetve a kölcsönjátéka leteltét követően távozott Aleksandar Popović, Jan-Christoph Bartels, Aljaž Ivačič, Alejandro Mendez, Christián Herc, Matúš Kmeť és Viktor Djukanović. Rajtuk kívül a legutóbb kölcsönjátékosként Somorján futballozó Rabby Mateta is befejezte nálunk.
Új arcnak eddig csak a Somorja kötelékébe tartozó osztrák hálóőr, Phillip Zivanovic számít, aki a csapatunkkal kezdte meg a felkészülést. A lábtörését követően Udvaros Nathan is megjelent a teszteléseken, ő azonban egyelőre egyénileg gyakorol majd. Pozitívum, hogy Matej Trusa és Filipe kapus is teljes erőbedobással edzhet, akik így egészségügyi hátráltatás nélkül vágnak neki a felkészülésnek.
Összesen így a nyári felkészülés első napján 21 játékos jelentkezett az edzői stábnak. Ammar Ramadan további egyhetes pihenőt kapott a nemrég befejeződött válogatott összetartáson való részévtele miatt és Martin Jenčuš, Adam Lábo és Németh Attila is később csatlakozik a társakhoz, akik a tavasz végén a tizenkilenc éven alatti és a junior csapatunknak is a segítségére voltak.
A felkészülés kezdetén résztvevő játékosok, 2026.6.12.:
Kapusok: Filipe, Zivanovic
Hátvédek: Barro, Blažek, Kacharaba, Kapanadze, Modesto, Nemanić
Középpályások: Bationo, Blaško, Diongue, Gruber, Ouro, Tuboly, Udvaros
Támadók: Corr, Gagua, Gueye, Kukovec, Sylla, Trusa
A DAC 1904 nyári felkészülésének a menetrendje:
Június 12., péntek: a felkészülés kezdete
Június 20., szombat, 11:00 óra: DAC 1904 – STK 1914 Somorja (Nyárasd)
Június 27., szombat, 19:30 óra: DAC 1904 – TSC Topolya (Duna-kupa, MOL Aréna)
Június 28., vasárnap, 16:00 vagy 18:30 óra: DAC 1904 – ETO FC Győr vagy DAC 1904 - Csíkszereda; a Duna-kupa (MOL Aréna) bronzmérkőzése vagy döntője
Július 1-8.: összpontosítás, Bad Radkersburg, Ausztria
Július 4., szombat, 17:30 óra: Widzew Łódź – DAC 1904 (Unterschützen)
Július 8., szerda, 18:00 óra: FK Austria Wien – DAC 1904 (Frauenkirchen)
Július 11., szombat, 18:00 óra: DAC 1904 – FC Hapoel Tel-Aviv (MOL Akadémia)
Július 17., péntek, 19:00 óra: DAC 1904 – Bolton Wanderers (MOL Aréna)






