Hír

Valentin-napon kezdjük a tavaszt

Valentin-napon kezdjük a tavaszt

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 8.1.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

A tavaszi idény első négy mérkőzéséből háromszor is tévékamerák előtt lép pályára a DAC.

Az őszi szezon végén a koronavírus miatt a Fortuna Liga három mérkőzését is el kellett halasztani. Ezeket február elején pótolják, majd az év második hónapjának második hétvégéjén megkezdődik az alapszakasz utolsó négy fordulója. A DAC kétszer odahaza, kétszer pedig idegenben lép pályára.

A Ligás Klubok Uniója (LKU) ma nyilvánosságra hozta ennek a négy játéknapnak a végleges időpontjait. A tévétársaságok három DAC-mérkőzést is műsorra tűztek.

Az Orange Sport a 19. fordulóból a Trencsén-DAC találkozót közvetíti, amely így február 14-én, vasárnap 15:00 órai kezdettel kerül megrendezésre.

Egy héttel később, a 20. forduló keretén belül a Zsolna csapatát fogadjuk, szintén az Orange Sport kamerái előtt. A következő játéknapon is odahaza játszik majd a DAC, és a Nagymihály elleni bajnoki az egyetlen az említett négy közül, amely nem választott ki egyik tévécsatorna sem.

Ellenben az alapszakaszt záró 22. forduló slágermérkőzése, a Slovan-DAC csúcsrangadó is az Orange Sport képernyőin lesz követhető. Mivel a 22. forduló találkozóit egy időben rendezik, így az időpont a tévéközvetítés ellenére is változatlan.

A rájátszás egy héttel később, március 13-án kezdődik. A végleges szétírás csak az alapszakasz befejeztével lesz ismert.

A DAC programja az első négy tavaszi fordulóban:
Fortuna Liga, 19. forduló: 2021.02.14., vasárnap, 15:00 óra: Trencsén-DAC (az Orange sport élőben közvetíti)
Fortuna Liga, 20. forduló: 2021.02.21., vasárnap, 15:00 óra: DAC-Zsolna (az Orange sport élőben közvetíti)
Fortuna Liga, 21. forduló: 2021.02.27., szombat, 14:00 óra: DAC-Nagymihály
Fortuna Liga, 22. forduló: 2021.03.06., szombat, 14:30 óra: Slovan-DAC (az Orange sport élőben közvetíti)   

article_bannerarticle_banner