Hír

Végleges a nyári felkészülés menetrendje

Végleges a nyári felkészülés menetrendje

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 20.6.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

Július első napján a magyar élvonalbeli Fehérvár FC otthonában lépünk pályára.

A DAC öt mérkőzést abszolvált a nyári felkészülés keretén belül, amely közül az elsőt már sikerrel vette a gárda. Június 17-én, szombaton az akadémiánkon Lukas Leginus találatával 1:0 arányban legyőztük a másodosztályú FK Pohronie együttesét. A második találkozó már most szombaton jön, amikor is a békei futballpályán a brünni Zbrojovka lesz az ellenfél.

A már régebben nyilvánosságra hozott menetrend tartalmazza a két Rapid elleni összecsapást is – június 24-én, szerdán a román Rapid Bukarestet fogadjuk a DAC Akadémián, míg július 4-én, kedden a bécsi Rapid vendégszerepel a MOL Arénában. Pont az osztrák rekordbajnok elleni mérkőzés lesz az új idény főpróbája.

A július elsejei, szombati ellenfél kilétével még adósok maradtunk. Ez pedig nem más, mint a magyar legfelső osztályban szereplő Fehérvár FC, amellyel otthonukban, a MOL Aréna Sóstó stadionban mérkőzünk meg.

A DAC 1904 nyári felkészülésének a menetrendje:

Június 17., szombat, 11:00 óra, DAC Akadémia: DAC 1904 – FK Pohronie 1:0 (1:0)
Június 24., szombat, 11:30 óra, Béke: DAC 1904 – Zbrojovka Brünn
Június 28., szerda, DAC Akadémia: DAC 1904 – Rapid Bukarest
Július 1., szombat, 17:30 óra, Székesfehérvár: Fehérvár FC – DAC 1904
Július 4., kedd, MOL Aréna: DAC 1904 – Rapid Bécs

article_bannerarticle_banner