Interjú

Vida Kristopher: Ekkora fejlődést még sehol sem láttam

Vida Kristopher: Ekkora fejlődést még sehol sem láttam

A-CSAPAT
|
Interjú
| va 15.12.2019, Krisztián Nagy

Csapatunk házi gólkirálya 2020-ban még jobb tavaszt szeretne, mint a legutóbbi volt.

Az előző idényben tizenegy, a mostani ősz során hét találattal lett Vida Kristopher a csapat házi gólkirálya. Ráadásul, az InStat mutatói szerint ő volt a DAC leghasznosabb játékosa a nemrég befejeződött félszezonba. „Úgy gondolom, hogy elégedett lehetek a 2019-es évemmel. Nyilván szerettem volna a tavalyihoz képest még több gólt szerezni és jobb százalékban kihasználni a helyzeteket, de nem vagyok csalódott. Így is sikerült hét gólt lőnöm, pár 

gólpasszt is adnom és jó teljesítményt nyújtani a pályán. Igyekeztem mindig a legtöbbet kihozni magamból és csak a csapat érdekeit tartottam szem előtt. Szerintem rajtam nem múlott semmi idén, és a következő félévben is így lesz. Elégedett vagyok, de többet várok magamtól tavasszal.”

Ami a csapatot illeti, tavasszal a klubtörténelem legjobb eredményét értük el a második helyezésünkkel, és most télen is dobogós helyen állunk. „Szerintem folyamatosan helytálltunk, főleg a nagycsapatok ellen. Voltak botlásaink, de úgy gondolom, mindegyikből sikerült tanulnunk, ezáltal csak erősebbek lettünk. Nagyon fiatal a gárda és sokan közülünk még nem éltek át hasonló dolgokat. Egy jó féléven vagyunk túl, ami nyilván lehetett volna jobb is, ha a részleteket nézzük, mert voltak olyan mérkőzések, ahol több pontot kellett volna szereznünk. Összességében jó évet zártunk, tavasszal pedig folytatni kell a sikeres szereplést” – állítja a 24 éves szélső.

jelenlegi játékoskeretből Davis után épp Vida futballozik a második leghosszabb ideje Dunaszerdahelyen, november közepén pedig szerződést hosszabbított a klubbal. Az aktuális kontraktusa 2022 júniusáig szól. „Ez a negyedik szezonom a DAC-ban. Ekkora fejlődést, amit a klub mutatott még sehol sem láttam. Amikor ideigazoltam, még Szencen játszottuk a hazai mérkőzéseinket. Aztán lett egy gyönyörű stadionunk, hét-nyolcezres átlagnézőszámmal, plusz az akadémia is felépült, ahol profi körülmények között tudunk készülni. Kiváló edzői stábokkal dolgozunk és a körülmények is folyamatosan javulnak. Azt gondolom, hogy egy fantasztikus változáson ment át a klub és nemcsak külsőleg néz ki jól a DAC, hanem jöttek az eredmények is. A szurkolók is elégedettek lehetnek az együttes fejlődésével, mivel a Dunaszerdahelyen töltött első szezonomban csak a hetedik helyen végeztünk úgy, hogy tíz forduló után még a kiesés ellen küzdöttünk. Ahhoz képest fantasztikus a fejlődés, ami szerintem folytatódni is fog.”

A kemény év és rengeteg meccs után a múlt hétvégén csapatunk számára megkezdődött az öthetes pihenés időszaka. Kriszt is megkérdeztük, mik a tervei a téli szünetre. „Szinte már az egész téli szünet be van táblázva. A hét folyamán Thaiföldre utaztunk a barátnőmmel kikapcsolódni, majd karácsony és szilveszter között otthon leszünk. A szilvesztert Prágában töltöm a holland barátaimmal, január 3-tól 8-ig pedig öt napot leszek Laura Stosno-Krohn gyorsaságfejlesztő központjában, ahol valószínűleg komoly terhelést kapok majd. Azt követően pedig kezdődik a felkészülés. Megkaptuk az egyéni edzésterveket, amelyeket egy-másfél hét pihenés után el is kell kezdenünk csinálni. Nem fogunk tehát teljesen leállni, és nem is akarunk úgy visszajönni, hogy a nulláról kelljen kezdeni a felkészülést. Múlt télen megtapasztalhattuk, hogy Hyballa mester elég komoly terhelést ad nekünk a felkészülés során. Várjuk már a két egyhetes edzőtábort.”

És hogyan hangzik Vida Kristopher szilveszteri kívánsága a csapat és saját maga számára? „A személyes kívánság maradjon titok, a csapatnak viszont egy olyan tavaszt, ami még a tavalyin is túltesz. Szeretnénk az első kettőben végezni és elhódítani a kupát.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri