Interjú

Vida Kristopher: Vissza tudunk még térni a helyes útra

Vida Kristopher: Vissza tudunk még térni a helyes útra

A-CSAPAT
|
Interjú
| ke 20.8.2019, Nagy Krisztián
article_banner
'
article_banner
'

A tavalyi házi gólkirály is a kihagyott helyzetekre mutatott rá a vasárnapi találkozó után.

„Túl sok lehetőséget hagyunk ki, az ellenfél pedig rögtön az első helyzetét gólra váltotta. Nagyon nehéz így játszani, hiszen folyton hátrányból kell felállnunk. Úgy gondolom viszont, hogy hosszú a szezon, vissza tudunk még térni a helyes útra. Nem fogjuk feladni, továbbra is csináljuk a dolgunkat és a jövő héten javítani kell. De tény, hogy a helyzeteinket jobban ki kellett volna használnunk” – állítja Vida Kristopher, az előző idény házi gólkirálya, aki jelenleg három találatnál tart.

„Nem hozzuk azokat a pontokat, mint tavaly ilyenkor, amikor gyakran az utolsó percekben döntöttünk el a meccseket. Most is sajnos csak az egyenlítés jött össze. Beszélhetünk arról, hogy hullámvölgybe kerültünk, nyilván most egy kicsit rosszabb sorozatban vagyunk. Viszont dolgoznunk kell tovább és bízni benne, hogy a szurkolóink ezentúl is mellettünk állnak majd” – bizakodik a 24 éves magyar támadójátékos, aki kapura rúgás tekintetében a Fortuna Liga második legaktívabb játékosa. Az első öt fordulóban 22-szer kísérletezett – ebből kilencszer talált kaput és kétszer kapufát.

article_bannerarticle_banner