Interjú

Vida Máté: Vissza kellett venni a tempóból

Vida Máté: Vissza kellett venni a tempóból

A-CSAPAT
|
Interjú
| pé 5.2.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

„Az orvos elmondta, hogy ez megtörténhet, mindenkinek másképp reagál a térde.” Válogatott középpályásunk visszatérését gyulladás késlelteti.

„Második hete ismét csak a masszőrpadon fekszem. Két hete elkezdtem a csapattal való felkészülést, minden rendben volt és van is. Viszont fájdalmat éreztem a térdemben, mert ugyanazt a terhelést csináltam, mint a csapat. Voltam mágneses rezonanciás vizsgálaton, amely alapján szerencsére minden a legnagyobb rendben van, csak egy kicsit begyulladt a térdem. Az orvos elmondta, hogy ez megtörténhet, mindenkinek másképp reagál a térde. Valószínűleg a terheléstől gyulladt be. Kicsit bánt a dolog, mert úgy terveztem, hogy mostanra már százszázalékos erőbedobással végzem a gyakorlatokat. Sajnos ez most néhány héttel csúszik majd” – nyilatkozta a MOL Akadémia fizioterapeuta-helyiségében, két kezelés közt Vida Máté, aki tavaly júniusban a Rózsahegy-DAC kupamérkőzésen szenvedett térdszalag-szakadást.

„Egy ilyen sérülés gyógyulási ideje 6-9 hónap között van. Én a 6. hónapban elkezdtem százszázalékosan edzeni, ami talán picit korai volt, de természetesen mindent konzultáltam a kezelőorvosommal. Az megnyugtató, hogy a térdemben és a combomban minden teljesen rendben van. Meg kell várnunk, amíg elmúlik a gyulladás, és utána újra tudom kezdeni az edzéseket. Nyilván lépésről lépésre kell haladnom, mert egy jól felépített rehabilitáció után vagyok, amit felelőtlenség lenne elrontani amiatt, hogy 1-2 héttel hamarabb visszatérjek. Be kell tartanom minden orvosi utasítást. Őszintén szólva, ez most az egész rehabilitáció legrosszabb időszaka, mert már a csapattal edzettem. Pályára akartam lépni az első bajnoki mérkőzésen és a válogatott is a szemem előtt lebegett. Egy makacs problémával küzdök, amit nem tudom, mivel érdemeltem ki. Szomorú vagyok, de a lábam szerencsére teljesen rendben van. A környezetem tartja bennem a lelket, nekik köszönhetően ezen is túl fogom magam tenni” – üzeni a hatszoros magyar válogatott középpályás.

article_bannerarticle_banner